BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
richter_LUS_8753

Richter: idén 40 százalékot hozhat a részvény

Tizennégyezer forint fölé várja a gyógyszerrészvény kurzusát a Concorde. A Richter a régió egyik legvonzóbb blue chip papírja, az osztalék is emelkedhet a következő években a brókerház szerint.

Minden eddiginél magasabb célárat határozott meg a Richter részvényeire friss elemzésében a Concorde, amely továbbra is vételre ajánlja a magyar gyógyszergyártó papírjait.

Richter, részvény, Concorde, richter_LUS_8753
Van még bőven tér a Richter részvényeinek ralija előtt a Concorde szerint / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A brókerház 1060 forinttal toldotta meg korábbi árfolyamvárakozásást, és arra számít, hogy a kurzus átlépheti a 14 ezer forintot a következő 12 hónap során.

Az új, 14 050 forintos célár alapján 35 százalékos rali jöhet az évet szerényen indító hazai blue chip részvénynél. A jókora felértékelődési lehetőség miatt továbbra is vételre ajánlják a papírt.

Ukrajnai béke hozhat újabb lendületet a Richter számára

A Concorde becslése alapján a Richter idén részvényenként 533 forint osztalékot fizethet ki a befektetőknek, ezt is figyelembe véve 40 százalék feletti hozamot rejthet a papír.

A brókerház értékelése alapján a Richter a legjobb kockázatmegtérülés aránnyal kecsegtet a régiós blue chip részvények közül, miközben az orosz–ukrán háború deeszkalációja, illetve a konfliktus lezárására irányuló béketárgyalások hátszelet jelenthetnek a részvényárfolyamnak, miközben a Vraylar alacsonyabb értékesítésével kapcsolatos aggodalmak már beépültek abba.

A gyógyszergyártó adózott eredménye 52 százalékkal 242 milliárd forintra ugorhatott 2024-ben becslésük szerint, amihez a csúcskészítmény Vraylar egyesült államokbeli értékesítéséhez kapcsolódó negyedik negyedéves mérföldkőbevételek is hozzájárulhattak.

Az osztalék és a profit is tovább emelkedhet

A Concorde idén 280 milliárdos nettó profitot vár a Richtertől, ami ezzel továbbra is növekedési pályán maradhat. Sőt, 2026-ban már 317 milliárdos nyereségtermelésre is képes lehet a gyógyszercég, amely a részvényesi juttatások mértékét is növekvő eredményességéhez igazíthatja: 

  • a 2025-ös nyereségből 603 forint, 
  • a jövő év utáni eredményből pedig már 680 forint osztalék érkezhet részvényenként.

A Concorde frissített árfolyam-várakozása a legoptimistább a Richtert követő elemzők közül. Az LSEG adatbázisában szereplő konszenzusos célár 12 432 forint, ami 19 százalékos drágulást vetíthet előre.

A gyógyszeripari részvény szélesebb körű szakértői megítélése is meglehetősen optimista, kilenc befektetési szolgáltató közül hét vételt, további kettő pedig tartást javasol.

A társaság február 28-án teszi közzé negyedik negyedéves és 2024 egészére vonatkozó jelentését. Orbán Gábor vezérigazgató tavaly év végén egy interjúban arról beszélt, hogy idén az előzőnél nehezebb esztendő várhat a vállalatcsoportra, a Vraylar értékesítésének felfutása pedig lassulhat. Ez utóbbit az amerikai értékesítési partner, az AbbVie utolsó háromhavi számai is visszaigazoltak. A Richter ugyanakkor így is közel 70 milliárd forintnyi jutalékbevételre számíthat a cariprazine hatóanyagú antipszichotikum október és december közötti, tengerentúli értékesítéséből.

A Richter részvénykurzusa 2,8 százalékkal emelkedett hétfő kora délutánig, viszonylag erős, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az év eleje óta 3,3 százalékkal került feljebb a jegyzés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.