BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump felspanolta a kriptopiacot, majd kirúgta alóla a széket

A visszatérő amerikai elnök ugyan elkezdte beváltani a kriptopiacnak tett ígéreteit, vámháborúja brutális pofont jelent a szektor számára, sokkal nagyobbat, mint amennyi hasznot más intézkedései hoznak számára. Trump egyelőre hiába próbálja menteni a menthetőt.

Donald Trump második elnöki ciklusának középpontjában ugyan egyértelműen a vámok és a geopolitikai feszültségek rendezése áll, a visszatérő elnök a háttérben elkezdte beváltani a kriptotér felé a kampány hajrájában tett ígéreteit is. Ez ugyanakkor a kriptodevizák árfolyamain távolról sem látszik meg: a bitcoin például több mint 20 százalékot esett Trump novemberi választási győzelme óta, és járt már 27 százalékos gödörben, a 80 ezer dolláros lélektani határ alatt is.

Bitcoin,,Coin,,Cryptocurrency,,Gold,Coin,,Golden,Bitcoin,,Crypt,,Background,,Bokeh,. trump,
Trump egyelőre hiába próbál kedvezni a kriptopiacnak /  Fotó: Nataliya Dryha / Shutterstock

Trump bedöntötte a piacokat

A kriptopiac mélyrepülése mögött az a nemzetközi piacokat is letaroló befektetői hangulatromlás áll, amit egyébként szintén maga Donald Trump idézett elő a vámháború kirobbantásával. A kiszámíthatatlan gazdaságpolitika elbizonytalanította a befektetőket az amerikai piacok versenyképességét tekintve, hiszen a tőke most már nem biztos benne, hogy a világ legnagyobb gazdasága a továbbiakban is fenntarthatóan tud majd növekedni, sőt, a recesszióba csúszással kapcsolatos hangok és félelmek is egyre csak nőnek. 

Ez látványos tőkemenekítési hullámot idézett elő nemcsak az amerikai tőzsdén, de a világ szinte minden tőkepiacán egyaránt, a kriptopiac pedig, mint a kockázati eszközök királya, különösen nagy pofont kapott a befektetőktől, míg a biztonsági vételek, mint az arany, tovább folytatták tavaly már megkezdett nyerő szériájukat.

A hangulatot a hét közepén már valamennyivel javította, hogy az ukrajnai háború végének lehetséges közeledése miatt csökkent a geopolitikai feszültség-előidézte diszkont, illetve a friss amerikai inflációs adat elérkezte is, mely a vártnál lazább monetáris politikát tesz lehetővé a Fed részéről, növelve ezzel a vállalatok hitelfelvételi hajlandóságát, és elméletben hozzájárulva ezzel az eredmény- és árfolyam-növekedéshez is.

A kriptopiac sorra kapja a jó híreket a Fehér Házból – de ez sem elég

Mindennek a tőkepiaci hangulatjavulásnak ugyanakkor a kriptopiac ugyanakkor csak visszafogott mértékben lett részese: a bitcoin ugyan el tudott mozdulni a 77 ezer dolláros lokális mélypontról, a rali 80 ezer dollár környékén meg is akadt, és egyelőre nem látszik, hogy mi tudná visszatornászni a kurzust a messze 100 ezer dollár feletti történelmi árfolyamcsúcs közelébe. Főleg, hogy Trump, akinek személye elengedhetetlen volt az év végi szédületes ralihoz, ebből, ha úgy tetszik, már kivette a saját részét:

  • bejelentette, hogy választási ígéreteinek megfelelően létrehozza az Egyesült Államok stratégiai kriptotartalékát, 
  • kriptopiacért is felelős elnöki tanácsadót nevezett ki maga mellé, 
  • és még a tőzsdefelügyelet élére is egy kriptobarát elnököt nevezett ki.

A befektetőknek azonban nagyon úgy tűnik, mindez nem elégséges ahhoz, hogy ellensúlyozni tudja mindazt a negatív lelkületet, amit a makrogazdasági bizonytalanságok egyre csak szaporodó tömkelege kiváltott a befektetőkből. Ennek egyik oka minden bizonnyal abban a tényben keresendő, hogy Trump lépései ugyan pro-forma megfelelnek a korábbi ígéreteknek, nem annyira erősek a piacra nézve, mint az előzetesen várták egyesek: a stratégiai tartalékba például az amerikai kormány nem fog vásárolni tokeneket, megnyomva ezzel a keresleti oldalt a kriptopiacon, csupán azokat tartja majd csak a digitális Fort Knox-ban, amelyeket például bűnözőktől lefoglal, és ezt a tartalékot értékesíteni sem fogja a piacon, a tőke így semmilyen formában nem jelenik majd meg a piacon. 

Elméleti oldalról tehát Trump hitet tett a kriptopiac mellett, gyakorlati oldalról viszont nem nyúl majd bele a piacba,

ez pedig sokakat, minden jel szerint, elbizonytalanított további kriptohalmozásuk folytatásában.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.