Kilőtt a félelemindex, pánikolnak a befektetők a tőzsdén
A szerda éjszakai, a vártnál valamivel keményebb és konkrétabb amerikai vámbejelentések hatására közel 20 százalékot ugrott pár óra alatt az amerikai tőzsde félelemindexeként is számon tartott VIX mutató, mely a parkett volatilitását méri.

Kilőtt a VIX, pánikolnak a befektetők
A befektetői pánik annak tudható be, hogy a friss bejelentés szerint Amerika nagyobb vámokat szab ki szövetségeseire, mint azt korábban a befektetők várták, így villámgyorsan el is indultak a porfólió-átrendeződések parketten belül és azon kívül egyaránt.
- Az arany történelmi csúcsa közelébe ralizott,
- a DXY dollárindex 1,6 százalékot esett a bejelentés óta,
- a Brent 3,5 százalékot szakadt,
- a bitcoin 5,2 százalékkal került lejjebb,
- az amerikai tőzsdeindexek határidős jegyzése pedig 2,5-3,5 százalékos gödörbe csúsztak.
A VIX alakulása alapján egyébként elmondható, hogy a piacok már napok óta nem tudják, merre vegyék az irányt, a volatilitásindex ugyanis az elmúlt 5 napban már 37 százalékkal került feljebb, rávilágítva ezzel a befektetők gyors és vehemens portfólióátalakításaira. A VIX index jelenleg 25,5 ponton áll, egyre közelebb idei csúcsához, melyet 27,86 ponton állított be március 10-én.
A nyugat-európai piacokat is sokként érte a vámbejelentés, a német DAX 1,5 százalékkal, a francia CAC 2,1 százalékkal, az átfogó Euro Stoxx pedig 2,2 százalékkal került lejjebb a kereskedés első három órája során, a sorból pedig a BÉT nagyjai sem maradtak ki, az OTP 2,5 százalékkal 24 470 forintig, a Mol 0,6 százalékkal 3044 forintig, a Magyar Telekom pedig 1,9 százalékkal 1542 forintig esett a dél előtti percekig, egyedül a Richter zöldellik, 0,3 százalékos napi pluszban 10 440 forinton.
Valósággá vált a globális kereskedelmi háború - Megszólaltak a világ vezetői Donald Trump vámtarifájáról
Az amerikai elnök magyar idő szerint szerda éjjel megtette az egész világgazdaságot érintő vámbejelentését. A világ vezetői órákon belül reagáltak, akik többek között sajnálatukat fejezték ki Donald Trump lépésével kapcsolatban és azt ellenségesnek nevezték. A dél-koreai vezető szerint a globális kereskedelmi háború valósággá vált. A megszólalók között volt Giorgia Meloni, Ursula von der Leyen és Szijjártó Péter is.


