BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befektetés: az OMV vagy a Mol helyett ez a régiós olajcég lehet a befutó

A régiós olajcégek sereghajtója éllovassá léphet elő a részvénypiacon. A Mol és az OMV részvényeinél sokkal jobb befektetésnek tűnik a török Tüpras.

Elindult a nyár és vele együtt a turisztikai szezon, ez pedig hagyományosan az olajipari vállalatok számára egyáltalán nem uborkaszezon, hiszen az üzemanyag-forgalom az üdülési időszakban a legerősebb. Az olajpiaci helyzet a múlt héten kirobbant izraeli–iráni konfliktus miatt pedig most még izgalmasabb. A tőzsdei befektetést keresőket joggal foglalkoztathatja a kérdés, hogy érdemes-e a szektorba beszállni.

Fotó: Tüpras

A régiós olajcégek idén meglehetősen vegyes teljesítményt nyújtanak, 70 százalék feletti ralira és a tavalyi év végi szinteken befagyó árfolyamra egyaránt van példa.

Elképesztő ralin van túl a Mol lengyel és szlovén riválisa

A régió idei éllovasa egyértelműen a magyar üzemanyagpiacon is jelen lévő lengyel Orlen, melynek részvényei közel 75 százalékkal értékelődtek fel az elmúlt szűk fél évben. Egészen kiemelkedő, közel 60 százalékos ralit tudhat maga mögött a Mol szlovén versenytársa, a Petrol is.

A magyar olajtársaság 9 százalékos pluszt tud felmutatni, ezt nyugatról az OMV, délkeletről pedig a Motor Oil Hellas is lekörözte, mindkét szektortárs részvényeivel 20 százalék körüli hozamot tehettek zsebre a tőzsdézők, ráadásul euróban.

A Molnál csak az OMV román leánycége, valamint a török Tüpras teljesít gyengébben idén a térségben.

Török olajcég lehet a legjobb befektetés a szektorban

A hozamkilátások a legtöbb esetben visszafogottak, a Mol e tekintetben sem jár élen. Az LSEG Lipper adatbázisában szereplő konszenzusos célár 8 százalékos drágulást vetít előre. A hazai olajvállalat iránt újonnan érdeklődők ráadásul az egyébként bőkezű osztalékról is lemaradtak, a szelvényt ugyanis már levágták a részvényről.

Utolsóból lehet az első, az idén egyelőre egy helyben topogó Tüpras ugyanis mintegy 40 százalékkal lehet alulértékelt, miközben a török olajvállalat két ütemben fizetendő osztalékának második részletére még lecsaphatnak a befektetők.

A jövő hét közepéig még megvásárolhatják 7 százalékos – eurós – osztalékhozammal a Motor Oil papírjait is. A görög vállalat részvényei pedig további 6 százalékkal erősödhetnek az elemzői prognózis szerint.

Az OMV Petromban 10 százalékos tartalék maradhatott, a többi régiós olajcégtől pedig jobbára egy számjegyű emelkedést várnak már csak a befektetési szolgáltatók. Az Orlen 7,5 százalék körüli osztalékhozama ugyan vonzónak tűnhet, a lengyel céggel szemben mégis indokolt lehet az óvatosság, az első fél évben látott kiemelkedő rali után ugyanis közel 10 százalékos visszaesést jósolnak a szakértők.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.