Felfelé indultak meg a BÉT nagyjai pénteken, az OTP vezeti az emelkedést
Kisebb emelkedéssel indult a pénteki kereskedési nap a BÉT-en, a blue chipek felfelé vették az irányt a kezdő gongszó után. A BUX index 0,19 százalékos pluszban, 97 631 ponton nyitott.

Emelkedik a BÉT, jó a hangulat Nyugaton is
Az OTP 0,34 százalékkal 26 370 forintig, a Mol 0,13 százalékkal 2970 forintig, a Richter 0,1 százalékkal 10 280 forintig emelkedett a nyitás utáni percekben, a Magyar Telekom árfolyama ott kezdett, ahol zárt, 1788 forinton.
A nyugat-európai parkettek is zöldben kezdték a napot, a német DAX 0,64 százalékkal, a francia CAC 0,48 százalékkal, az átfogó Euro Stoxx pedig 0,61 százalékkal emelkedett a becsengetés után.
A határidős jegyzések alapján az amerikai piac kisebb, 0,2 százalék alatti mínuszban nyithat a csütörtöki kereskedési szünnap után pénteken. Fontos, piacbefolyásoló makroadat nem várható a nap során, a befektetői figyelem továbbra is a közel-keleti feszültségekre összpontosul.
Equilor Trader
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint jó formában kezdte a napot, az euróval szemben 0,08 százalékkal 403,2-ig, míg a dollár ellenében 0,3 százalékkal 349,9-ig erősödött közvetlenül a tőzsdenyitást megelőzően.


