BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Facebook: a mesterséges intelligencia mindent visz, de már hoz is a konyhára

A Meta Platforms 72 milliárd dollárt ölhet idén a mesterségesintelligencia-alkalmazások fejlesztésére és kiszolgálására, de befektetés máris kezd megtérülni a hirdetési bevételek megugrása révén. A Facebook anyacége a tőzsdén is repeszt, árfolyama kilőtt a bivalyerős második negyedéves gyorsjelentésre.

Több mint 11 százalékkal lőtt ki a Facebook anyacége, a Meta Platforms részvényárfolyama, miután a cégvezetés a vártnál is jobb forgalmi és nyereségkilátásokkal kecsegtette a befektetőket az idei harmadik negyedévre vonatkozóan. A teljesítményjavulást a mesterséges intelligencia (MI) mélyrehatóbb alkalmazásának köszönhetik, ennek révén ugyanis még az eddigieknél is célzottabban tudják megszórni hirdetésekkel a Facebook és más közösségimédia-platformjak népes felhasználói táborát. 

Facebook Mark ZuckerbergMeta PlatformsFacebook, per
Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója erős negyedéves teljesítményről számolhatott be / Fotó: AFP

A júniussal lezárt negyedévben az MI reklámcélú bevetésének köszönhetően a célzott hirdetés megtekintését követően az Instagramon 5 százalékkal, a Facebookon 3 százalékkal nőtt a vásárlási hajlandóság.

Az árfolyam kiugrásában az is szerepet játszott, hogy a kiárazódott belőle az a félelem, ami brutális MI-költései és beruházásai dacára a Meta Platformsszal szemben élt: nevezetesen hogy lemarad fő riválisai, azaz

  • a Microsoft,
  • az Alphabet (Google) és
  • az Amazon

mögött a befektetések profitra váltásában. Pedig Mark Zuckerberg cége sem fukarkodik a kutatás-fejlesztés-beruházás hármasra fordított forrásokkal, ezúttal kétmilliárd dollárral srófolta feljebb az erre fordítandó éves keret minimumát, 66-72 milliárd dollárt szánva erre a célra.

A Facebook riválisai még előbbre járnak az MI-költésben

Eközben a többiek sem tétlenkednek, a Microsoft szintén szerdán jelezte, hogy MI-költése az legutóbbi negyedévben átlépte a 30 milliárd dollárt, miközben az elemzői konszenzus szerint még csak 23,75 milliárdnál kellene tartaniuk. S ha a Microsoft nem lassít, akkor az idén 120 milliárd dollárja is elmehet erre a célra. A Google anyacége, az Alphabet a múlt héten 85 milliárd dollárra emelte MI-keretét, s jelezte, hogy jövőre még erre is rátesz egy lapáttal.

Meta launches AI training with EU content
A Meta Platforms esetleges feldarabolása reális veszélyt jelent a Zuckerberg-birodalomra / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A költségek egyre nőnek, s ez jövőre még inkább így lesz, ezt Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgató is elismerte a szerdai New York-i tőzsdezárást követően publikált második negyedéves gyorsjelentéshez fűzött magyarázatában. Egyrészt a mesterségesintelligencia-alkalmazások futtatásához szüksége gigantikus adatközpontok megépítésére és üzemeltetésére kell milliárdokat költeniük, másrészt 

a humán erőforrás terén is kell megnyitni a bukszát, mivel a magasan képzett mérnökökért-fejlesztőkért ádáz csatát kell vívniuk a versenytársaikkal.

Ez pedig irgalmatlan sokba kerül – amíg őket nem tudják kiváltani a mesterséges intelligenciával. De erre sem kell az idők végezetéig várni, Zuckerberg ugyanis biztató kijelentéseket tett a szuperintelligencia, azaz az ember szellemi teljesítőképességeket felülmúló gondolkodási szint létrehozásához vezető forgatókönyv időzítésében. Szerinte a Facebook ebben lehetőségeihez mérten öles léptekkel halad előre. Ebben bíznak a befektetők is, akik a Meta-részvények árát hatodával hajtották fel az idén.

A tőzsdén is repesztenek, alulról fűtik az árfolyamot

A piaci optimizmust a folyó negyedévre vetített kilátások is táplálják. Zuckerberg a 47,5-50,5 milliárd dolláros bevételt vár el a cégétől, ez meghaladja az LSEG 46,15 milliárd dollárról szóló elemzői konszenzusát, ugyanakkor hűtötte a kedélyeket azzal, hogy az évzáró negyedévben a növekedési dinamika haloványabb lehet, mint az egy évvel korábbi.

A Meta Platform a második negyedévben 47,52 milliárd dolláros bevételt regisztrált, ez 22 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, egyúttal felülmúlja a 44,80 milliárd dolláros elemzői várakozást. 

A Facebook-tulajdonos tiszta nyeresége ennél is dinamikusabban, 36 százalékkal, 18,33 milliárd dollárra szökött föl,

20 százalékkal verve az elemzői konszenzust.

A Meta Platforms háza táján azonban akadnak kockázatok dögivel, ezzel közül a legveszedelmesebb a cég feldarabolásának, azaz

  • a Facebook,
  • az Instagram,
  • és a WhatsApp

szétválasztásának veszélye. A szolgáltatások monopolhelyzetét már a bíróságon vizsgálják, szeptemberben kezdődően mélyülnek el az aktákban, de döntés ebben az ügyben idén garantáltan nem várható – jegyzi meg a Reuters.

A Meta teljesen leáll a politikai hirdetésekkel az EU-ban

A döntés jelentős hatással lehet a jövőbeli választási kampányokra és közéleti kommunikációra. A Meta októbertől megszünteti a politikai hirdetések lehetőségét az EU-ban, arra hivatkozva, hogy az új uniós szabályozás jogi bizonytalanságot teremt. A gyűlöletcunamitól mentesülő felhasználók a döntés legnagyobb nyertesei.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.