A költségvetési hiány lehet az amerikai gazdaság Achilles-sarka

Ray Dalio szerint nem lenne különösebben bonyolult csökkenteni az Egyesült Államok rekordmagas költségvetési hiányát – feltéve, hogy a politikai döntéshozók hajlandók végrehajtani egy világos, több lépésből álló gazdasági programot. 

Az elmúlt években világszerte példa nélküli mértékben nőtt a fejlett és fejlődő országok államadóssága. A Covid-járvánnyal induló, majd inflációval, gazdasági lassulással és kamatemelésekkel folytatódó időszak bár turbulensnek bizonyult, a tőkepiacok szempontjából mégis fellendülést hozott mind az amerikai, mind az európai börzéken. A döntéshozóknak ugyanakkor nehéz dolga volt: az Egyesült Államokban a költségvetési hiány és az államadósság soha nem látott magasságba emelkedett, ami fokozza a gazdasági bizonytalanságot.

A költségvetési hiány háttere

A költségvetési hiány alapvető oka, hogy a kormányzati kiadások tartósan meghaladják a bevételeket. A keletkező különbséget állampapírok kibocsátásával finanszírozzák, amelyeket később tőkével és kamattal együtt kell visszafizetni. Ha az adósságállomány folyamatosan nő, a költségvetés idővel több hitelt vesz fel, mint amennyit visszafizet. Ennek eredményeként az Egyesült Államok államadóssága mára 36,7 ezer milliárd dollárra emelkedett a 2020-es évek eleji 23,2 ezermilliárdról – ez évente mintegy 8,7 százalékos növekedést jelent, miközben a gazdasági növekedés ennél jóval alacsonyabb volt. A költségvetési hiány jelenleg a GDP közel 7 százalékára rúg. Ebből is jól látható: ha gazdasági növekedést szeretnénk fenntartani válságos időkben, annak ára az eladósodottság növekedése lesz.

Gazdasági viharok és geopolitikai feszültségek

Dalio ugyanakkor nem tagadja, hogy létezik kiút ebből a negatív spirálból – igaz, ez fájdalmas lépések árán érhető el. A jelenlegi globális környezetben egyre több a bizonytalanság: az orosz–ukrán háború továbbra is húzódik, újabb közel-keleti konfliktusok ütik fel fejüket, amelyek nyomást helyeznek az energiapiacra és növelik a kockázati prémiumokat. Európa politikai szempontból instabil, miközben világszerte számos gazdaság szenved a ragadós inflációtól. Az Egyesült Államok kereskedelmi háborúja és Kína elhúzódó ingatlanpiaci válsága csak tovább mélyítik a problémákat – nem is beszélve az elöregedő társadalmakról, a növekvő vagyoni egyenlőtlenségekről és más globális kihívásokról. Mindez egy különösen törékeny gazdasági helyzetet eredményez, ahol a munkanélküliség alacsony, a munkaerőpiac feszes, de az eladósodottság történelmi szinten van.

A „3-3-3” megközelítés

Dalio javaslata, a „3-3-3” stratégia, a költségvetési hiány három éven belüli, 3 százalékra történő leszorítását célozza meg három kulcslépéssel:

• az adóbevételek növelésével,
• a kiadások csökkentésével,
• és a kamatszintek leszorításával.

A gondolatmenet lényege: ha a kormányzat képes egyensúlyba hozni a költségvetést adóemeléssel és kiadáscsökkentéssel, akkor a befektetők ismét bizalmat szavazhatnak az amerikai állampapíroknak, ami csökkenő kamatokat eredményezhet. A kamatteher mérséklődése tovább javítja a költségvetési helyzetet – így kialakulhat egy önmagát erősítő, pozitív ciklus.

Bár az elmélet logikus, a gyakorlati megvalósítása politikailag nehézkes. Nehéz dolog választói támogatást nyerni olyan intézkedésekhez, mint az adóemelés vagy a szociális kiadások csökkentése. Pedig a gazdaságtan alaptézise szerint a jól működő államháztartás növekedési időszakban tartalékol, hogy válság idején képes legyen támogatni a gazdaságot. Az elmúlt évek ezzel szemben inkább a fiskális lazaság időszaka volt.

Mi történhet recesszió esetén?

Egy esetleges visszaesés során a vállalati profitok csökkennének, a beruházások elmaradnának, a munkanélküliség nőne – ez pedig növekvő állami kiadásokat és csökkenő adóbevételeket jelentene. A fogyasztás visszaesne, a gazdasági aktivitás csökkenne. Ezzel párhuzamosan a befektetők elkezdenék kivonni tőkéjüket, a részvénypiacok esnének, a kereslet részben az állampapírok felé fordulna, de sok pénz egyszerűen el is hagyná az országot. Ilyen környezetben előfordulhat, hogy nemcsak a részvénypiac, hanem a kötvénypiac is gyengül – ahogy azt már idén is láttuk. A dollár gyengülése és a kamatok növekedése pedig az amerikai finanszírozási képességet sodorhatja válságba.

Miért lenne ez súlyosabb a megszokottnál?

Mert a jelenlegi helyzetben már most is szűk a mozgástér fiskális élénkítésre. Ugyan a jegybank, a Fed, kamatvágásokkal próbálkozna, ez önmagában nem lenne elég – összehangolt, kormányzati beavatkozásra is szükség lenne. A probléma tehát nem pusztán egy esetleges recesszió bekövetkezése, hanem annak lehetséges mélysége és elhúzódása. A fent leírt körülmények között egy nem megfelelően kezelt válság hosszú éveken át tartó stagnálást eredményezhet az Egyesült Államokban – aminek hatása természetesen a világ minden szegletében érezhető lenne.

Ray Dalio 3-3-3-as megközelítése tehát nemcsak gazdaságilag megalapozott, hanem időben is sürgető. Minél előbb kerül sor a költségvetési korrekcióra, annál nagyobb az esély, hogy a válság elkerülhető vagy legalább enyhíthető lesz.