Selejteztek a norvégok: izraeli bankok és a Caterpillar az áldozatok között
Beváltotta ígéretét és kiszórta a gázai hadműveletekben finanszírozói, beszállítói és végrehajtói oldalról érintett vállalatok részvényeit gigantikus, több mint 2000 milliárd dollárt érő portfóliójából a Norvég Szuverén Alap. Összesen 3 milliárd dollár értékű befektetésüktől váltak meg a norvégok az etikai kódexükben lefektetett elveikkel összeegyeztethetetlen vállalati magatartásra hivatkozva.

Némileg meglepő, és ennek Donald Trump sem fog örülni, hogy a kilistázottak névsorában az építőipari és bányászati gépeket gyártó Caterpillar is feltűnik. Ebben a cégben 1,17 százalékos részesedéssel rendelkezett a Norvég Szuverén Alap az első féléves statisztikája szerint, a pakett 2,1 milliárd dollárt ért a június végi záráskor.
A Caterpillar nem siratta meg a norvégok távozását
A cég befektetői nem siratták meg a norvégokat, a zsíros közel-keleti üzleteken megszerezhető profit elhomályosította az etikai érveket, ennek megfelelően a Caterpillar árfolyama az utóbbi öt kereskedési nap alatt 3,3 százalékkal emelkedett.
A norvég olaj- és gázkitermelésen szerzett bevételekből építkező alap a kiszállás tényét utólag jelenti be, hogy a tranzakciót zavartalanul és megfelelő áron tudja lebonyolítani. Az árfolyam-emelkedésből az vélelmezhető, hogy ez sikerült is neki.
Az alap befektetései feletti morális és fenntarthatósági szempontokat vizsgáló etikai tanács értékelése szerint kétség sem fér hozzá, hogy „a Caterpillar buldózereit a nemzetközi humanitárius jog széles körű és szisztematikus megsértésére használják mind Gázában, mind Ciszjordániában, s a cég semmilyen intézkedést nem tett ennek megakadályozására”.

Mi több, a buldózerszállítások mostantól új lendületet vesznek, amivel a Caterpillar végképp elásta magát a norvégok előtt, akik már az Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának első szakaszában nagy veszteséggel, de szemrebbenés nélkül túladtak a moszkvai és a londoni tőzsdén jegyzett orosz részvényeiken.
Felszámolták az izraeli bankportfóliójukat is
A jegybank, azaz a Norges Bank égisze alatt az olajjövedelmeket a részvény-, a kötvény- és az ingatlanpiacon megforgató NBIM már augusztus 18-án jelezte, hogy hat céget kitesz a mintegy 8400 tőzsdén jegyzett céget számláló portfóliójából, de akkor nem nevesítette a célpontokat, csak annyit árult el, hogy izraeli cégekről van szó – írja a Reuters.
Egy héttel korábban a NATO-főtitkárból norvég pénzügyminiszterré lett Jens Soltenberg adott utasítást az alap izraeli befektetési tevékenységének átértékelésére, miután az Aftenposten beszámolója szerint világossá vált, hogy a portfóliójukhoz tartozó Bet Shemesh Engines a Gáza elleni bombázások végrehajtásában aktív harci gépeket szervizeli. Azaz ha közvetve is, de ártatlan palesztin áldozatok vére tapad hozzájuk – emlékeztet a Bloomberg.
A palesztinok elleni hadműveletek és a megszállt területeken a telepesek építkezésének finanszírozása miatt kiszórt öt izraeli bank, azaz
- a Hapoalim,
- a Bank Leumi,
- a Mizrahi Tefahot Bank,
- a First International Bank of Israel
- és a FIBI Holdings
együttesen 661 millió dollár értékű pakettet képviselt a norvégok portfóliójában. A bankok nem kommentálták a fejleményeket.
Nagyot húzott a Norvég Alap, a bankrészvények hizlalták leginkább a portfóliót
A világ legnagyobb szuverén vagyonalapja 5,7 százalékos hozammal gyarapodott az első fél évben. Az izraeli befektetéseiktől megszabaduló Norvég Alap számára a legtöbb pénzt az európai pénzügyi szektor termelte.


