BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőzsdei cég tenyerébe csapott a kormány – a hazai építőipar járhat jól az együttműködéssel

A pénteken aláírt stratégiai együttműködési megállapodással a Masterplast a kormány századik stratégiai partnerévé vált.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött Magyarország Kormánya és a Masterplast Nyrt., amely az építőipari anyagokat gyártó társaság magyarországi jelenlétének megerősítését és hosszú távú fejlesztését célozza – jelentette be péntek délelőtt a tőzsde honlapján a vállalat.

Masterplast, építőipar, kormány
A kormány stratégiai partnere lett a Masterplast / Fotó: Masterplast

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban pénteken aláírt stratégiai együttműködési megállapodással a Masterplast a kormány századik stratégiai partnerévé vált. 

A Masterplast október végén jelentősen javuló negyedéves teljesítményről számolt be. Árbevétele negyedével 44,5 millió euróra nőtt, EBITDA-ja pedig több mint duplájára, 3,43 millió euróra ugrott, a társaság vesztesége pedig feleződött az építőipar élénkülésének köszönhetően, a tavalyi 1,291 millió euróról 529 ezer euróra. Az Otthon Start mellett felpörgött a Hungarocell Felújítási Program is, ezért erős utolsó negyedévet vár a vállalat.

A vállalat eközben újabb forrásbevonást is tervez működésének finanszírozásához, amit a makrogazdasági és a piaci körülmények és kilátások tesznek szükségessé. A Masterplast kötvénytulajdonosai szeptemberben adták jóváhagyásukat egy további, legfeljebb 2,5 millió euró összértékű hitelfelvételre. 

Az MVM-mel is együttműködik a Masterplast

Szeptember közepén egy 18 milliárd forint keretösszegű hosszú távú szerződést kötött a Masterplast az MVM-mel hitelesített energiamegtakarítások szállítására, amely az EKR- (Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer) piacon alapul. Mivel az energiakereskedők s így az MVM is jóval nagyobb energiamegtakarítási kvótát kapott, ezért várhatóan erősen megnő az építőanyagok iránti kereslet. A Masterplast ezért elindított egy szigetelési programot, amelyben a teljes homlokzati hőszigetelő rendszer minden elemét – ragasztót/ágyazót, szigetelőanyagot, üveghálót, vakolatalapozót és vakolatot – a HEM-ek értékéből finanszírozva ingyen biztosítják. 

MASTERPLAST részvény
Utolsó ár: 2 610 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A társaság részvényei 2,2 százalékot estek a pénteki tőzsdei kereskedés első másfél órájában, idén pedig 3,5 százalékkal tudott feljebb kerülni az árfolyam. A hazai kis- és közepes méretű tőzsdei cégek közül jelenleg az egyik leginkább alulértékelt lehet a Masterplast-részvény. Az MBH értékelése szerint a részvény negyedével értékelődhet fel a következő 12 hónap során, ajánlása ezért vétel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.