BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs kegyelem: a fogyasztószerek a gabonapelyhek forgalmát is karcsúsítják

A háborús konfliktusok miatt kialakult bizonytalan gazdasági helyzetben az amerikai fogyasztók a reggelizőpelyheken is spórolnak, s ez az élelmiszeripar nagyjait is érzékenyen érinti. A General Mills forgalma és nyeresége lejtőre állt, és a helyzetet tovább rontja a közkedvelt súlycsökkentő gyógyszerek káros mellékhatása, ami a szénhidrátok kerülésében nyilvánul meg.

Már az is jó hír a General Millsnél, hogy nem rontották tovább a folyó üzleti évre vonatkozó célszámaikon. Az Egyesült Államok legnagyobb gabonafeldolgozója és élelmiszergyártója tavaly júniusban még arra panaszkodott, hogy az amerikaiak a garast verik a fogukhoz, nem a gabonapelyhet, pedig az egészségesebb lenne, mind a fogyasztók, mind a vállalat számára.

General Mills
A reggelizőasztalhoz más szereplők is kellenek – ezen kesereg a General Mills / Fotó: AFP

A nagy lakossági takarékossági hullámot akkor a cégvezetés Donald Trump számlájára írta, aki kaotikusan alakított vámpolitikájával olyannyira elbizonytalanította az amerikaiakat, hogy elkezdtek spórolni, például a reggeli ropogtatnivalókon. A cég a tavaly júniusban elindított 2026-os üzleti évére emiatt eleve alacsonyabb forgalommal és bevétellel számolt, de menet közben még ebből is lecsippentett – nem is keveset. 

General Mills: a türelem fogy, nem a gabonapehely

A General Mills február közepén ismét faragott a tervszámokon, s immár a stagnálás/enyhe növekedés helyett 1,5-2,0 százalékos bevételcsökkenést vetített előre, s az adózott nyereség visszaesésére vonatkozó 10-15 százalékos becslését 16-20 százalékosra változtatta. A tőzsdei reakció azonnali 7 százalékos árfolyamzuhanás volt. 

A harmadik, február 22-ével zárt üzleti negyedévre vonatkozó, a szerdai New York-i tőzsdenyitás előtt közzétett gyorsjelentés pozitív üzenete az volt, hogy nem változtattak a tervszámokon. A hátralévő szűk két hónapban már nem idegesítik ezzel a részvényeseket. Akik enélkül is 1,1 százalékkal lejjebb nyomták a General Mills kurzusát a nyitás előtti kereskedésben. 

(Az árfolyam idén már 16 százalékkal gyengült.) Sok örömük nem telt a közölt számokban sem, a negyedéves bevétel 8 százalékkal, 4,44 milliárd dollárra csökkent, az üzemi nyereség 41 százalékkal, 525 millió dollárra ereszkedett, a tiszta profit pedig megfeleződött, 303 millió dollár lett. A bevétel 20 millió dollárral, a nyereség pedig 14 százalékkal maradt el az LSEG elemzői várakozásától.

A többi között

  • a Cheerios,
  • a Haagen Dazs,
  • a Bisquick,
  • a Cocoa Puffs
  • és a Pillsbury

márkákról ismert élelmiszer-feldolgozó óriásnál attól tartanak, hogy Trump Irán ellen indított háborúja még jobban visszafogja majd a fogyasztói költéseket, a csomagolt termékek kereslete csökken, és a diszkont áron kínált helyettesítő termékek tovább erodálják a piaci részesedésüket. 

A fogyókúrára fogott Amerika rémképe is ott lebeg Jeff Harmening elnök-vezérigazgató szeme előtt. 

A Novo Nordisk és a Eli Lilly népszerű fogyasztószerei az egészségesebb táplálkozás irányába tolják el a keresletet, s erre egyelőre a General Millsnek nincs igazán ütős válasza. Aggodalmaival nincs egyedül, a csomagolt élelmiszereket áruló Campbell’s is a múlt héten kesergett a fent említettek miatt, s vágta vissza éves tervszámait.

Trendfordulóra készül az élelmiszeripar 

A minneapolisi székhelyű General Mills a múlt hónapban jelezte, hogy élesedik a verseny a fehérjeközpontú reggeli termékek piacán, mivel a fogyasztók a magasabb fehérjetartalmú alternatívák felé fordulnak. Erre válaszul a General Mills is felült a trendre, s új, fehérjékre fókuszált termékek piaci bevezetéséről döntött. Ettől áttörést remélnek, ez hozhatja majd a jövőben a cégcsoport bevételeinek negyedét.

Iparági szakértők szerint azonban ez nem megy egyik napról a másikra, a fogyasztó igények csökkenésére adott reakcióval, az áremelésekkel ugyanis rengeteg fogyasztót tereltek más gyártók karjaiba, a profit zuhanását a saját zsebükön érző befektetők pedig elfordultak a cégtől.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.