Brutális erőt adott a forintnak a békerali – röpködtek a 10-15-30 százalékos hozamok a pesti tőzsdén
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz iráni háború gyors és kedvező fordulatának köszönhetően erősen zárták a hetet az európai tőzsdék, a vételi lendület a forintot is négy és fél éves csúcsra repítette pénteken az euróval szemben. A befektetők kitörő örömmel fogadták, hogy az Egyesült Államok és Irán akár már vasárnap aláírhatja azt a szándéknyilatkozatot, amely megnyithatja a Hormuzi-szorost és enyhítheti az olajpiaci nyomást.

Az olajárak élesen lefordultak, a Brent típusú, északi-tengeri nyersolaj jegyzése 3 százalékkal, hordónként 88 dollár alá süllyedt, az amerikai WTI ára pedig ugyanilyen mértékben, 85 dollárra mérséklődött.
Az európai tőzsdék jelentős, zömében 1,5-2 százalékos emelkedéssel zárták a kereskedést, a pozitív hangulatból kijutott a pesti börzének is.
Equilor Trader
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A Budapesti Értéktőzsde első számú indexe, a BUX a dinamikus hajrának is köszönhetően 1,6 százalékkal 135 724 pontra emelkedett. A hazai parkett részvénypiaci forgalma átlagosnak tekinthető, 25 milliárd forint volt.
A legforgalmasabb magyar papírok közül
- az OTP vitte a prímet, közel 4 százalékkal 42 490 forintig ralizva.
- A Richter 2,4 százalékkal 11 930 forintig menetelt,
- a Magyar Telekom másfél százalékkal 2730 forintra értékelődött fel,
- a Mol ugyanakkor az olajárak esésével együtt 2,7 százalékot esett, 3826 forintra.
A hazai mezőnyben a Civita teljesített a legjobban, minimális forgalomban 30 százalékot drágult. A kispapírok között ezenkívül is akadt még két számjegyű napi hozam: a Multihome 15 százalékkal, a Chameleon Smart Home pedig 10 százalékkal értékelődött fel.
A legrosszabb napjuk az Opus részvényeseinek volt, a holding papírjai majdnem 6 százalékos árfolyamzuhanást szenvedtek el.
A forintnak szárnyakat adott a geopolitikai fordulat, az euróval szemben négy és fél éves csúcsra futott péntek délután. A közös európai pénz jegyzése a nap eleji, 354 feletti szintről 352 forintig jött vissza a tőzsdezárásra, 0,4 százalékkal felértékelve a magyar fizetőeszközt.
A dollárhoz képest 0,3 százalékos javulást mutatott délután öt órakor a grafikon, a keresztárfolyam 304,2 forintig süllyedt.
A régiós devizákkal összevetve is kifejezetten jól teljesít a forint, a cseh korona 0,3 százalékkal, a lengyel zloty pedig 0,2 százalékkal kerül kevesebbe.
A jövő héten az amerikai–iráni tárgyalások e hét végi fejleményei mozgathatják a piacot, a hét második felében pedig a Bank of England és a Fed kamatdöntése, valamint a két nagy jegybank üzenetei kerülnek majd fókuszba.



