BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lemaradt a forint a régiós devizáktól

Közel egyhavi mélypontra került a forint, utoljára szeptember 7-én járt 286 felett a forint-euró kurzus. A változékony külső környezet mellett a belföldi kockázatok is óvatosságra inthetik a piaci szereplőket.

Közel egy hónapos mélypontra került a forint tegnap az euróval szemben. A közös európai devizát délelőtt 286,7-es szinten is jegyezték, és a gyengülés a 100 napos mozgóátlagnál állt meg, majd délutánra a javuló hangulatban 286 forint alá került az euró jegyzése. A forint szerdán délelőtt sem tudott érdemben javítani pozícióján. A múlt héten 281 körül is állt a kurzus. A forint a változékony nemzetközi környezetben az elmúlt napokban kissé alulteljesítő a régiós devizákhoz képest.

A gyengélkedés nagyrészt a nemzetközi hangulatnak tudható be, ám belföldi hírek is szerepet játszottak benne. Egyrészt továbbra is kétséges, hogy a kormányzat elkötelezett-e az EU/IMF-megállapodás mel­lett, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök a héten egy interjúban úgy fogalmazott, az ország az IMF-hitel nélkül is képes lesz kivédeni a közeledő válsághullámot. Mindez megkérdőjelezheti a kormányzat elszántságát a gyors megállapodással kapcsolatban. Ugyanakkor Varga Mihály pozitív üzenetet küldött hétfőn a piaci szereplőknek a növekedési várakozás felülvizsgálatáról, a 300–350 milliárdos költségvetési lyuk befoltozásáról, amiből arra lehet következtetni, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a megegyezéshez, és a jövő évi büdzsével kapcsolatos feszültségek is oldódnak, noha elemzők szerint a 2,2 százalékos GDP-arányos deficitcél eléréséhez ennél többre lehet szükség.

Nemcsak az IMF-megállapodással kapcsolatos bizonytalanság, hanem a monetáris politikai fejlemények is kedvezőtlenül érinthetik a forintot. A jegybank Monetáris Tanácsának három külső tagja a Reutersnek azt mondta, kamatcsökkenési ciklus kezdődött. Mindez nyomás alatt tarthatja a forint árfolyamát, így alulteljesítheti a régiós devizákat, ha romlik a külső környezet.

„Nem politikai nyomásra szavaztunk”

Egy olyan gazdasági környezetben, ahol magas a munkanélküliség, tartósan lassú a gazdasági növekedés, és a növekedési kilátások is gyengék, az ársokkok másodkörös hatásait nem szabad túlbecsülni – mondta a Reutersnek Bártfai-Mager Andrea, a Monetáris Tanács külső tagja. Ő, Gerhardt Ferenc és Kocziszky György az interjúban elutasította a kritikát, hogy a szervezet felhagyott az inflációs cél követésével, ahogy azt is, hogy politikai nyomásra szavaztak egymást követő két alkalommal a 25 bázispontos kamatcsökkentésre.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.