Áprilisban 6,54 százalék volt a munkanélküliek aránya, ami 0,13 százalékponttal alacsonyabb a márciusi mutatónál, és 1,46 százalékponttal alacsonyabb a 2021. áprilisi szintnél. Ez Milan Krajniak munkaügyi miniszter szerint azt jelenti, hogy az állástalanok aránya a 2020. márciusi szintre áll vissza – a javulás az ország valamennyi megyéjében érzékelhető. 

Abszolút számokban kifejezve: az 5,4 milliós Szlovákiában 2021 áprilisában 234 ezer állástalan volt a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában, e mutató 2022 áprilisára 193 ezerre esett vissza. 

A pozitív trend ellenére az ország 79 járásából hatban 15 százalék feletti a munkanélküliek aránya, ezen belül tartósan a legrosszabb a helyzet a Magyarországgal határos történelmi Gömörben, azaz a Rimaszombati járásban, ahol még mindig 20 százalék feletti az idevágó mutató. Másrészt az ország nyugati felében, Pozsony tágan értelmezett vonzáskörzetében 3 százalék alatti az állástalanok aránya. 

A háború kitörése óta csaknem 77 ezer ukrajnai kérelmező kapott ideiglenes menekültstátuszt Szlovákiában
Fotó: AFP

Karol Zimmer, az Országos Munka-, Szociális és Családügyi Központ vezérigazgatója szerint az év eleje óta folyamatosan emelkedik a betöltetlen álláshelyek száma. 

Tavaly december óta ez utóbbi több mint 15 ezerrel nőtt, megközelítve a 87 ezret. Különösen sok betöltetlen állás mutatkozik a vendéglátóiparban.

Marek Harbulák, a Szlovákiai Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint eddig több mint 500 pozíciót töltöttek be a február vége óta Szlovákiába is menekülő ukránokkal. Csak áprilisban 4000-rel nőtt a Szlovákiában foglalkoztatott külföldiek száma, ebből 3600 volt ukrán. 

A háború kitörése óta csaknem 77 ezer ukrajnai kérelmező kapott ideiglenes menekültstátuszt Szlovákiában, Milan Krajniak munkaügyi miniszter szerint közülük jelenleg több mint 7200-an dolgoznak, elsősorban olyan pozíciókban, amelyek iránt a hazai munkakeresők részéről nem volt túl nagy igény. Érdekes, hogy leginkább a nyugati megyékben (Pozsony, Nagyszombat, Nyitra) helyezkedtek el, és nem a földrajzilag Ukrajnához közelebb eső, ukrán és ruszin iskolákat is működtető Eperjes (Prešov) megyében.