Sportgazdaság

Hiányoznak a futóturisták az aszfaltról

A sportszervásárlások adataiból kitűnik, hogy tovább pörög a futóbiznisz, ám Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője szerint nem lehet tudni, mikor indulhat újra a tavaly még mintegy négymilliárd forintos bevételt hozó nemzetközi futóturizmus.

Lábon lőtte a pandémia a virágkorát élő, tavaly még jelentős számú és sokat költő futóturistát vonzó, évente mintegy négymilliárd forintos bevételt generáló futóturizmus.

A Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője, Kocsis Árpád szerint az idei évet leszámítva remek évtized áll a szektor mögött, évente már mintegy ezer futóversenyt rendeztek Magyarországon, és 850 ezer rendszeresen futó magyarról szóltak a felmérések.

A stabil keresletre alapozó futóipar 2020-as bevételei nem voltak veszélyben, a járvány nélkül legalább a tavalyi számokat tudták volna hozni idén is. A három nagy budapesti futamra korábban évente nyolcvan-kilencven országból érkeztek versenyzők, húsz-huszonöt országból ráadásul nagyobb létszámban,

jellemzően hat-nyolc európai ország számít a legfőbb küldőpiacnak.

A BSI a ­járvány kitörése előtt épp egy nagy­szabású, országspecifikus Face­­book- és Google-kampányt ter­vezett, amellyel az elmúlt tíz év versenyeinek fő küldőpiacait vette volna célba, ahonnan a legtöbb új nevezőre lehetett számítani. A nagy költségvetésű kampányt az utolsó pillanatban, márciusban sikerült leállítani.

Egyelőre úgy tűnik, hogy külföldiek nélkül, de talán meg tudják rendezni az októberi budapesti maratonhétvégét, bár mára a tervezhetőség a legkevésbé biztos tényező. Pedig még az idei versenynaptár sem üres, a hét végi Kékes-futásra továbbra is készülnek.

Fotó: Nemzeti Sport Fotó Dömötör CSaba

Miközben sorra fújták le világszerte a nagy nemzetközi versenyeket is, a BSI-nél gyorsan kapcsoltak, és igyekeztek valamit megmenteni az idei szezonból: május végén meghirdették az első virtuális futóversenyt. Azóta 13 ezren vettek részt az eddigi négy és a most zajló ötödik versenyen.

A szeptemberi határzár miatt a Wizz Air félmaraton esetében is bevetették a külföldiek részvételét virtuálisan lehetővé tevő online mentőövet:

600 külföldi be is nevezett, 300 lefutotta a távot valahol a világban.

Tavaly és 2018-ban 2,6 ezer külföldi jött el csak erre a versenyre Budapestre, de most a hazai nevezők száma is megcsappant: a korábbi 16 ezer nevezés fele érkezett csak be, és mindössze 6800-an vették fel a rajtcsomagot.

A virtuális futóversenyek nevezési díja töredéke a személyes részvételt kínáló rendezvényeken megszokottnak, de ezzel a BSI némi forráshoz jutott, legalább az önfenntartás költségeire – mondta Kocsis Árpád.

A járvány miatt nyárra, őszre halasztott versenyeken is a korábbinak a felére zuhant a részvételi arány. A távolmaradók többsége nem a fertőzéstől tartott, hanem az új időpont nem volt megfelelő a számára, ami a BSI ügyvezetője szerint biztató a későbbiekre nézve, de most nem segít.

Úgy véli, hogy a kis szervezőcégek aligha fogják túlélni a járványt,

mert bizonyos minimális létszámra minden esetben szükség van a költségek fedezésére.

Aki ezt az időszakot valahogy mégis átvészeli, gyorsan regenerálódhat, mert kereslet van: a BSI ingyenes online edzéstervét 34 ezren töltötték le, de nagy kérdés, hogy az események közül mennyi marad meg.

Az új helyzet új szolgáltatásokat hívott életre, megnőtt az online és a valós fizetős edzések iránti érdeklődés, és a fitnesztáborok mintájára a futótáborok is elszaporodtak az idén. Kocsis Árpád tájékoztatása szerint az idén 40-50 százalékos bevételkieséssel zárhat a BSI Kft.,

amelynek a tavalyi saját forgalma elérte az 1,1 milliárd forintot.

Egyelőre a 2019-es évi bázis 39 százalékán áll a társaság, és a következő két évben várhatóan a nullszaldós eredményért küzd majd – vázolta a helyzetet az ügyvezető. Az egyetlen könnyebbség, hogy hosszú távú szerződéseik vannak, amelyek egyike sem jár le az idén.

Felszerelkeztek a kocogók

A sportfelszerelések piacát nemhogy megbénította, ellenkezőleg, felpörgette a koronavírus-járvány. A bel- és kültéri sportokhoz, így a futáshoz szükséges felszerelések iránti kereslet folyamatosan növekszik. A BSI futóbolthálózata, a Spuri nyolcadik üzlete nyílik meg Székesfehérváron, a meglévő üzletek márciusban–áprilisban egy erős karácsonyi időszak bevételét könyvelhették el.

 

Az online forgalom az előző évi bázis duplájára ugrott, és a boltbezárások, nyitvatartási időkorlátok dacára augusztus végén már a tavalyi szint fölött járt a futóboltok forgalma.

 

BSI futóturizmus
Kapcsolódó cikkek