Sportgazdaság

Lázonganak a játékosok Milánóban

Nem kérnek a fizetéscsökkentésből a focisták.

A Serie A új bajnokánál, az Internazionalénál nem fenékig tejföl az élet a Scudetto ellenére sem, ugyanis a klub elnöke, Steven Csang a gazdasági válságra hivatkozva kicsit csökkentené a fizetéseket és az egyéb juttatásokat a következő idényre.

Csang az összes játékost és az edzői, vezetői stáb összes tagját arra kérte, hogy mondjon le körülbelül egyhavi bérének megfelelő összegről és a bajnoki bónuszáról a következő szezonban – olvasható a Nemzeti Sport oldalán. A cikk szerint azonban a játékosok mindegyike visszautasította ezt, néhányan kifejezetten dühösen reagáltak. Antonio Conte vezetőedző és két főnöke, Beppe Marotta és Piero Ausilio sem fogadta el az ajánlatot, sőt meglebegtették távozásuk lehetőségét is.

Fotó: Mattia Ozbot/Soccrates/Getty Images

Mint írták, Conte és a két igazgató szerződése egyaránt 2022 nyaráig szól, az Inter fő tulajdonosa, a kínai Szuning új befektetőket keres, és átalakítja a klub finanszírozásának a rendszerét.

A bevételek hetven-nyolcvan százaléka a bérekre megy el, így minden vállalat közel lenne a csődhöz

– ismerte el Marotta, aki elárulta, hogy a jövő héten Csang, a tulajdonos képviselői és a játékosok leülnek egymással megtárgyalni a klub anyagi helyzetét. Az Inter éves bérkerete jelenleg valamivel több mint 150 millió euró (közel 54 milliárd forint).

Seria A olasz foci Conte labdarúgás Inter
Kapcsolódó cikkek