A világ egyik leggazdagabb sportágában a pénz helyett a társukat választották 

– ez derült ki az elmúlt napok teniszbotrányában.

A történet onnan indul, hogy a párosban kétszeres Grand Slam-bajnok Peng Suaj kínai közösségi oldalán november elején bejelentette, hogy az ország korábbi miniszterelnök-helyettese megerőszakolta őt. A bejegyzést 30 percen belül eltávolították, a Weibo nevű oldalon hosszú órákon keresztül még a tenisz kulcsszóra sem lehetett keresni, Peng bejegyzéseire pedig azóta sem. 

A 35 éves teniszező eltűnt, barátai, játékostársai nem érték el egyik platformon sem, csupán a kínai propagandamédia mutatott be egy levelet, amelyet állítólag ő írt, és amelyben azt állítja, jól érzi magát, a szexuális zaklatással kapcsolatos vádjai pedig valótlanok…

Fotó: AFP

Ki hangosabban, ki visszafogottabban, a sportág legnagyobb sztárjai Novak Djokovicstól Roger Federeren át Serena Williamsig mind kiálltak Peng mellett, 

a közösségi médiában egyre népszerűbb a „Hol van Peng Suaj?” és a „Hogyan tudunk segíteni Peng Suajnak?” hashtag, ám a legnagyobb elismerés a női tornákért felelő WTA vezérigazgatójának jár. Steve Simon a kezdetektől nagyon határozott álláspontot képviselt az ügyben: a női tenisz kapcsolata Kínával válaszút elé érkezett, minden kétséget kizáró bizonyítékot akar arra vonatkozóan, hogy a játékos biztonságban van és kivizsgálják az állításait. Simon elárulta, hogy az összes létező platformon megpróbálta felvenni a kapcsolatot Penggel, de nem járt sikerrel, és kilátásba helyezte, hogy a kínai cenzúra miatt a WTA minden együttműködést megszakít az országgal.

Hamar beindult a kínai propaganda, az állami televízió munkatársai egymás után osztották meg a Penggel kapcsolatos tartalmakat: a sportolót gyermekjátékokkal teli szobában fotózták, étteremben videózták, amint a stábjával beszélget, sőt közzétettek egy felvételt, amelyen a kínai ifjúsági tornán osztogat aláírásokat mosolyogva. A leginkább komolyan vehető fejlemény, hogy első hiteles személyként Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke videón lépett kapcsolatba Penggel, aki azt állította, biztonságban van a pekingi házában, sok időt tölt a családjával és a barátaival, folytatja pályafutását, és azt kérte, tartsák tiszteletben a magánéletét.

Bár a NOB közleménye örömmel állítja, hogy Bach és Peng megállapodott egy közös pekingi vacsorában a téli olimpia idején, a nemzetközi sportsajtó felháborodott az összefoglalón. 

Egyrészt ebből csupán az derült ki, hogy Pengnek nincsenek látható sérülései, ám az továbbra is kétséges, nem tartják-e házi őrizetben, másrészt a NOB említést sem tesz arról, hogy a sportoló szexuális erőszakkal vádolt egy kínai politikust, majd kurtán-furcsán visszavonta azt.

A WTA nem hátrált meg, közölte, hogy továbbra is aggódik Peng miatt, a NOB-elnökkel folytatott videóbeszélgetést nem tartja elegendőnek, hogy megbizonyosodjon arról, a játékos cenzúra és kényszer nélkül beszélt. A szervezet megismételte, átlátható és függetlenül vizsgálatot követel a szexuális zaklatás vádjának ügyében – a Kínának küldött hadüzenet szokatlan a mai (sport)világban, pedig Steve Simonék és a tenisz rengeteget veszíthetnek a népköztársaság haragjával.

Kína az elmúlt években egyre jelentősebb szereplője lett a sportágnak, különösen azóta, hogy a kétszeres Grand Slam-győztes Li Nának hála, rendkívül népszerűvé vált a tenisz az országban. A négy legnagyobb versenyből hármat, az Australian Opent, a Roland Garrost és Wimbledont is jelentős összeggel támogatja a kínai kormány, miközben a helyi cégek a sztárjátékosok szponzorai. A koronavírus előtti években folyamatosan nőtt a Kínában rendezett viadalok száma és pénzdíja, a női tenisznek pedig különösen fontos az anyagi támogatás, és a WTA-világbajnokságért Kína irgalmatlanul sok pénzt fizetett. A Szingapúrból 10 évre Sencsenbe költöztetett vb összdíjazását 7-ről 14 millió dollárra emelték a kínaiak, és ugyan a pandémia miatt az idén Mexikóban rendezték meg az eseményt, a következő években is a Grand Slameket követő egyik legfontosabb torna lesz (lenne) a naptárban.

Ez a legnagyobb és a legjelentősebb szerződés a WTA 45 éves megalakulása óta, amivel új szintre emelhetjük a világbajnokságot

– nyilatkozta Steve Simon a 2018-as bejelentéskor, és ez jól példázza, mekkorát kockáztatott az elmúlt napok közleményeivel a WTA első embere. Nagy kérdés, mit tesz az eddig óvatosan fogalmazó ATP, hiszen a férfiak versenyeztetéséért felelő szervezetnek is fontos partnere Kína, ott rendezik például a sanghaji mestertornát – a világelső Novak Djokovics mindenesetre kijelentette, abszolút támogatná a WTA-t, ha Peng ügye miatt elvinné az eseményeit Kínából, ez pedig az ATP felé is egy erős üzenet…