Az európai labdarúgás egyik legnagyobb kálváriája volt az FC Barcelona pénzügyi összeomlása. A klubtól még Lionel Messi is távozott a tragikus költségvetési helyzet miatt, ehhez képest most ismét az egyik legaktívabb csapat volt az átigazolási piacon. A Bloomberg átfogó elemzést készített a csapat jelenéről és a lehetséges forgatókönyvekről.

Eddig a napig már legalább 153 millió eurót költöttek el a nyáron a gránátvörös-kékek új játékosokra. Olyan népszerű focistákat csábítottak Katalóniába, mint a brazil szélső Raphinha, a lengyel csodacsatár Robert Lewandowski vagy a francia védő Jules Kounde. A kérdés már csak az, hogy ezeket az igazolásokat hogyan engedhette meg magának egy eladósodott, veszteséges, negatív nettó értékű labdarúgócsapat.

A Barcelona az elmúlt években a siker mintaképéből a sportgazdaság fenntarthatatlanságának legékesebb példájává vált. A pénzügyi helyzete annyira rossz volt a nyár elején, hogy a La Liga szervezői jelezték: játékoseladásokból kell forrásokat felszabadítaniuk, különben nem kapnak engedélyt új csapattagok regisztrálására a következő idényre. Nem volt más spanyol csapat, amellyel szemben ilyen feltételeket állított volna a szövetség.

Robert Lewandowski - Presentation FC Barcelona
Fotó: NurPhoto / AFP

Hogyan kopott meg ennyire a Barca-címer fénye?

A koronavírus-járvány kirobbanása után a katalán klub pénzügyei rendkívül rosszul alakultak. A zárt kapus mérkőzések miatt elmaradtak a jegybevételek, ezért nem tudták finanszírozni sztárjátékosaik magas fizetését. A 2020–2021-es idényben 1,35 milliárd eurós adósságot és jövőbeni kötelezettséget halmoztak fel. Ezzel a klub értéke 451 millió euróra csökkent, ráadásul 481 millió euró veszteséget is elkönyveltek. Tavaly nyáron 155 millió euróval kellett csökkenteniük a fizetésekre rendelkezésre álló keretet. Ez oda vezetett, hogy új játékosok igazolásához a már szerződtetett labdarúgók fizetését kellett felszabadítani. Ennek a bérköltségcsökkentésnek lett az áldozata a világsztár Lionel Messi is.

Sikeres válságkezelés

A tavaly márciusi vezetőváltás után a klub drasztikusabb lépéseket foganatosított a játékosok tehermentesítése és új bevételi források felkutatása érdekében. A 2021–2022-es szezonban már nagyjából 100 millió eurós nyereséget tudtak elkönyvelni, erről az ügyet ismerő források számoltak be, akik a nevük elhallgatását kérték.

A klub tulajdonosi köre egy rendkívüli ülésen júniusban jóváhagyta a Joan Laporta klubelnök által javasolt gazdasági helyreállító programot, amellyel reményeik szerint ki tudják húzni a csapatot a pénzügyi gödörből.

A focicsapatok Szent Grálja, a közvetítési jogok

Tavaly a La Liga és a CVC Capital Partners között létrejött egy megállapodás, amelynek értelmében részesedést vásárolnának egy olyan entitásban, amely ötven év át ellenőrizné a spanyol első osztályú bajnokság műsorszolgáltatási bevételeit. A Barca kivonta magát ebből a megállapodásból, és saját szerződést kötött egy másik pénzügyi céggel. A CVC szigorú szabályok közé szorítaná a csapatok költekezését, a katalánok viszont egy olyan 25 éves kontraktust írtak alá, ahol a pénzügyi cég nem szól bele a játékosokra költött pénz mennyiségébe, a adósságok törlesztésének ütemébe vagy a befektetésekbe.

A San Franciscó-i székhelyű Sixth Street Partners befektetőcég ezen a nyáron megvásárolta a Barcelona La Liga meccsei közvetítési jogának 25 százalékát. Ebből a forrásból 667 millió euró nyereségük lett a katalánoknak. Ehhez a tranzakcióhoz a Barcának 125 millió euró kártalanítást kellett fizetnie a kötvényeseinek. Egy évvel ezelőtt 595 millió eurót tudott behúzni a csapat, akkor kötvényeket értékesített a Goldman Sachs zárt körű kibocsátásán.

Ezeknek az akcióknak a hátránya, hogy a Barca innentől nem részesedik a La Liga által szervezett közvetítési jogokból. Ez szezononként 41 millió mínuszt jelent, de a csapat szerint ezt a pénzt más forrásból pótolják.

Honnan jön a pénz?

A klub augusztus 1-jén bejelentette, hogy 100 millió dollárért eladja az egyébként veszteséges Barcelona Studiosban lévő majdnem 25 százalékos részesedését. A Barca 25 százalékát a Socios.com kriptoplatform vásárolta meg. A vezetőség tervei szerint még egy ugyanekkora részesedéstől válnának meg, méghozzá minél hamarabb.

A terveik szerint a következő lépés az lesz, hogy a Barca Licensing & Merchandising majdnem felét is eladják, ettől 400 millió eurós bevételt várnak.

Barcelona Fan shop
Fotó: Alex Caparros / Getty Images

 

Új szponzorként sikerült bevonzaniuk még márciusban egy hosszú távú megállapodásra a Spotifyt. A Camp Nou Stadion hamarosan felveszi a zenei streamingplatform nevét, illetve a játékosok mezein négy évig fog virítani a Spotify felirat. Hivatalos információ nincs az ügylet értékéről, de egy Barcelonai napilap 280 millió eurós szerződésről írt, ami az egyik legnagyobb szponzori szerződése lenne a világon.

Még ez sem feltétlenül elég az esztelen költekezésre

Az eddig felsorolt bevételi forrásokból csak akkor lehet finanszírozni a csapat kiadásait, ha a fennálló bértömeget csökkenteni tudják. A Barcelona a pénzügyi fair play szabályok értelmében a költekezési limitnek még mindig bőven felette van. Ahhoz, hogy új játékosokat nevezhessen a keretébe, muszáj még tovább csökkentenie a bérköltséget. 

Az előző szezonban már sikerült az egyik legjobban kereső labdarúgójuktól, a brazil Philippe Coutinhótól megválniuk, és Dani Alves szerződése is lejárt. A katalánok most a holland védő, Frenkie de Jong fizetésének csökkentésén vagy a játékos továbbadásán dolgoznak. A Barcelona szeptember elsejéig kapott időt a La Ligától, addigra be kell mutatnia azokat az iratokat, amelyek bizonyítják, hogy a csapat stabil pénzügyi lábakon áll. Egyszerűen szólva, szeptember 1-jéig el kell adniuk még néhány játékost.

FBL-ESP-LIGA-BARCELONA-VIGO
Fotó: Lluis Gene / AFP

Fenntartható lesz így a Barcelona?

Az attól függ, hogy mennyire lesz sikeres a csapat. Ha jönnek az eredmények, és a klub folyamatos szereplője lesz a Bajnokok Ligájának, akkor a forrásbevonások és költségcsökkentések talpra állíthatják a csapatot – mondta Dan Plumley, a Sheffield Hallam Egyetem sportközgazdásza. A folyamatos BL-főtábla évi 100 millió eurós bevételt jelentene. A csapat tavalyi kiesése a csoportkörben a 2000–2001-es szezon óta a legrosszabb eredményük volt.

A Barca jelenleg hazardírozik Plumley szerint. Hosszú távú bevételeket ad el gyors készpénzbevonás érdekében. Ez nagyon kockázatos, mertha a csapat nem teljesít jól a jelenlegi keretével, akkor minden bevételi forrását elveszítheti a következő évtizedekre.

Összébb húzták a nadrágszíjat az európai topligák, de így is eurómilliárdokat költöttek új focistákra

A top öt bajnokság csapatai a koronavírus-járvány után ugyan kevesebbet költöttek, de így is röpködtek a nyáron az eurótízmilliók.