Kissé már látszik az egyre sötétebb fellegekkel jelentkező gazdasági válság az európai labdarúgásban: a top bajnokságok elit klubjai a korábbi évekhez képest jóval kevesebb pénzt fordítottak új igazolásokra a nyáron. Míg két éve 3,7 milliárd eurót, tavaly pedig több mint 3,8 milliárd eurót költöttek, addig idén még csak épphogy átlépték a 3 milliárdot a játékosokra fordított összegekben a klubok az öt legnagyobb bajnokságban, azaz az angolban, a spanyolban, az olaszban, a németben és a franciában. Ám ez a visszafogottság nem mindenkire volt igaz, hiszen az irdatlan adóssághegyet maga előtt görgető Barcelona és a Tottenham is őrült erősítésbe kezdett, nem gondolva arra, hogy csak még inkább maguk alatt vágják a fát.  

Anglia mind felett

Költekezésben egyébként ezúttal sem sikerült felvenni a versenyt az angol csapatokkal: a Premier League 20 csapata a Transfermarkt adatai szerint a szezon kezdetéig több mint 1,2 milliárd eurót fordított erősítésekre, amit azonban némileg árnyal az a tény, hogy igen sok játékos – meglehetősen drágán – a bajnokságon belül cserélt klubot, vagyis ami egyik oldalon kiadás volt, az a másikon bevétel.  

Így például a legtöbbet költő Arsenal, amely összesen 132 millió eurót fizetett ki új játékosaiért, elsősorban a bajnok Manchester City kasszáját gyarapította, hiszen Gabriel Jesus és Olakszandr Zincsenko is a világoskék-fehérektől tette át a székhelyét Londonba. Ők ketten 87 millió euróba kerültek. Az összeget pedig remekül fektette be a City, hiszen megszerezték a Dortmundtól az egyik legjobb támadót, a norvég Erling Haalandot. Ráadásul annyira nem is drágán, „mindössze” 60 millió euróért.

Manchester City's Norwegian striker Erling Haaland looks on during the international friendly match between Manchester City and FC Bayern Munich at at Lambeau Field in Green Bay, Wisconsin, on July 23, 2022.
Kamil KRZACZYNSKI / AFP
Fotó: Kamil Krzaczynski / AFP

 A City eddigi átigazolási szezonja azon ritka esetek egyike, amikor a bajnokcsapat úgy erősödött, hogy még nyereséget is termelt: 108 millió euróért vásároltak, de 160 millió euróért adtak el focistákat. Nevesebb távozó volt még Raheem Sterling, aki a Chelsea-hez igazolt. A londoni kékek ezenkívül meglehetősen csendesek voltak, ami a tulajdonosváltás körüli mizéria miatt annyira nem is meglepő. 

Miért nem kell senkinek Cristiano Ronaldo? – VG Podcast

Minden idők egyik legjobb labdarúgója szívesen váltana, de nem kopogtatnak kérők az ajtaján.

Az már inkább, hogy a szaúdi pénzekkel kitömött Newcastle United is kis lépésekkel halad csak a hőn áhított céljai, azaz például a bajnoki cím megszerzése felé. Egyetlen sztárt sem igazoltak, és elsősorban – igaz, kiváló focistákkal – a védelmüket erősítették. A Liverpool is szinte csak egyszer hallatta a hangját az átigazolási piacon, de akkor a nyár eddigi legnagyobb összegét tették le – a Premier League klubok közül – az ígéretes uruguayi támadóért, Darwin Núnezért, akiért 75 millió eurót fizettek.  

Liverpool's Uruguayan forward Darwin Nunez (R) celebrates scoring with Liverpool's English midfielder Jordan Henderson during the friendly football match between German first division Bundesliga club RB Leipzig and Liverpool FC in Leipzig, eastern Germany, on July 21, 2022.
Ronny HARTMANN / AFP
Fotó: Ronny Hartmann / AFP

A csőd szélén is költekezés

Az első hely ugyanis eddig a Real Madridé, amely 80 millió euróért szerezte meg az európai szinten kevésbé ismert, ám rendkívül tehetséges és sokak szerint már most szupersztárnak tekinthető Aurélien Tchouaménit a Monacótól. A spanyol címvédő ezenkívül nem is költött új játékosokra, a Chelsea-ből érkező Antonio Rüdiger ingyen jött.  

Aurelien Tchouameni (Real Madrid) of France during the warm-up before the UEFA Nations League League A Group 1 match between France and Croatia at Stade de France on June 13, 2022 in Paris, France. (Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto)
Fotó: Jose Breton / Pics Action / NurPhoto

Érdekes viszont, hogy a legnagyobb sztárját, Lionel Messit tavaly többek között anyagi okok miatt elengedő Barcelona úgy költött el 153 millió eurót új focistákra, hogy a hírek szerint több mint egymilliárd eurós adósságot görgetnek maguk előtt, és több játékosukat is arra kötelezték, hogy egyezzenek bele a fizetéscsökkentésbe, vagy pedig távozzanak. Ennek ellenére sorra jöttek az új focisták, mint például a legnagyobb fogás, Rovert Lewandowski a Bayern Münchentől, illetve a brazil Raphinha a Leedstől. Az előbbi 45, az utóbbi 58 millióba került, de ötvenmillió eurót elköltötte Jules Koundéra is. A távozóoldalon pedig mindössze Philippe Coutinho szerepel, akiért 20 millió eurót fizetett az Aston Villa.

Polish football player Robert Lewandowski, gives a thumbs up during a press conference in Fort Lauderdale, Florida, on July 20, 2022, as he is introduced as club Barcelona newest player. Lewandowski will bring the 'winning mentality' Barcelona need according to new teammate Andreas Christensen. The Polish superstar has arrived in Miami to complete his move to the La Liga giants from Bayern Munich ahead of a July 20, friendly with David Beckham's Inter Miami.
Marco BELLO / AFP
Fotó: Marco Bello / AFP

A La Liga többi klubja már sokkal szerényebben költött, összesen mindössze 396 millió euró szerepel az érkezőkre fordított soron, ennek csaknem felét tehát a Barcelona állta.  

A nyár fogása?

Sokkal többet a Bundesliga csapatai sem költöttek: 445 millió euróért vettek focistákat a német klubok, amelyek közül szokásosan a Bayern München áldozta a legtöbbet erősítésekre. A bajorok összesen 137 millió eurót költöttek, 67 millióért jött Matthijs de Ligt, 32 millióért pedig a Liverpoolból Sadio Mané. Ez utóbbit tartják a szakértők az év egyik legnagyobb fogásának, hiszen Mané piaci árát ennek több mint duplájára taksálják.  

A második legerősebb német klub, a Borussia Dortmund is visszaforgatta a Haaland-üzletből kapott pénzt, és rögtön két csatárral is készül pótolni a norvégot. Sébastien Haller 31 millió euróért érkezett az Ajaxtól, Karim Adeyemi pedig 30 millióért a Salzburgtól.  

A két top német klubon kívül a többiek nem igazán voltak aktívak az átigazolási piacon, igazi nagy sztár egyik csapathoz sem érkezett. A Gulácsi Pétert, Orbán Willit, Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Lipcse két játékosért fizetett: David Raum a Hoffenheimtől, Xaver Schlager a Wolfsburgtól jött, összesen 38 millió euróért. A legnevesebb játékos talán a világbajnok Mario Götze volt, aki kétévnyi holland légióskodás után tér haza Németországba, az Eintracht Frankfurt igazolta le négymillió euróért.

Ingyen jött erősítések

A Premier League után az olasz Seire A-ban költötték a második legtöbbet a klubok erősítésekre, de hiába az elvert 589 millió euró, igazából a bajnoki címvédő AC Milan ingyenes igazolása tekinthető a legjobb fogásnak. Az exliverpooli Divock Origi abba a támadószekcióba lehelhet új életet, amely tavaly kissé botladozott a Milannál, ennek ellenére a piros-feketék behúzták a bajnoki címet, és Origi és a középpályára érkező belga Charles De Ketelaere – aki a Club Brugge-től jött 32 millió euró fejében – segítségével nem kizárt a címvédés.  

Persze ehhez az Inter Milannak és a Juventusnak is lesz egy-két szava. Az előbbi végleg megszerezte a Laziótól Joaquín Correát 23 millióért, és kölcsönbe visszahozta Romelu Lukakut a Chelsea-től. A Juventus két fiatal védőjét is eladta a nyáron, a már említett de Ligt a Bayernbe, Merih Demiral pedig az Atalantába távozott. A két játékosért befolyt több mint 80 millió eurót pedig a torinói Bremer, illetve Federico Chiesa végleges megszerzésére fordították, az előbbi 41, az utóbbi 40 millió eurót kóstált, így őrájuk költötték a legtöbbet. Ennél is fontosabb a két ingyen érkezett játékos: Ángel Di María a PSG-től, Paul Pogba pedig a Manchester Unitedtől jött, velük jóval erősebb lesz a Juventus.  

In this file photo taken on April 17, 2016 Juventus' midfielder Paul Pogba from France reacts during the Italian Serie A football match Juventus vs Palermo at the Juventus stadium in Turin.
MARCO BERTORELLO / AFP
Fotó: Marco Bertorello / AFP

Tudatosabb építkezés

A francia első osztályt leuraló Paris Saint-Germain elsőségéhez ezúttal sem férhet majd kétség, főleg, hogy a teljes liga által elköltött 358 millió euró csaknem harmadát ők áldozták játékosokra, összesen 106,5 millió euróért igazoltak új focistákat. A korábbi évekkel ellentétben azonban tudatosabb építkezés látszik Párizsban, hiszen a Portótól jött Vitinha, a Sportingtól érkezett Nuno Mendes, a Lille-től áthozott Renato Sanches és a Lipcsétől jött Nordi Mukiele, valamint az egyelőre – csak papíron – kölcsönbe a Reimstől hozott Hugo Ekitiké is inkább a jövőnek szól, világsztárok helyett tehát idén inkább a megfelelő építőelemek összegyűjtésére koncentrált a klub. A fiatalok jól kiegészíthetik majd az idősödő sztárokat, de kérdés, hogy ez elég lesz-e a PSG-nek ahhoz, hogy a hőn áhított Bajnokok Ligája-trófeát megszerezze.  

A többi klub jóval szerényebben költekezett a nyáron, a Monaco például szinte teljes egészében megtartotta a Tchouameni-üzletből befolyt 80 millió eurót. A Marseille-t leszámítva a többi francia klub inkább gyengült, mint erősödött, és ez a nyár végéig még inkább igaz lehet, mert több, a Ligue 1-ban játszó focistát is környékeznek még nagyobb klubok.  

Az európai átigazolási piac augusztus végéig tart, így még sok klub erősödhet és gyengülhet is, bár nagy játékosmozgásra már nem lehet számítani, mint ahogy az eddigi rekordok sem valószínű, hogy megdőlnének idén.