Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szlovén elnöke szerdán bejelentette, hogy nem lesz többé kontinensen átívelő Európa-bajnokság.

Fotó: Andreas Solaro / AFP

A koronavírus-járvány miatt 2020-ról tavaly nyárra halasztott tornának Budapest, Sevilla, Szentpétervár, London, München, Baku, Róma, Koppenhága, Bukarest, Amszterdam és Glasgow adott otthont.

A szlovén sportvezető elmondta, a jövőben nem gondolkodnak tíz-tizenegy országban, mert a tavalyi Európa-bajnokság eléggé bonyolult volt, a világjárvány pedig még inkább megnehezítette a rendezést.

Ami a sportszakmai részét illeti, Svájc egy meccset játszott Rómában, majd egyet Bakuban, néhány csapat viszont állandóan otthon játszott, és a döntőbe két olyan válogatott került, amelynek nem kellett utaznia. Egyáltalán nem kedveljük ezt a koncepciót

– érvelt a sportvezető.

Ceferin hozzátette, az ötlet nem volt rossz, mert az első Európa-bajnokság hatvanadik évfordulóján a páneurópai barátságot szimbolizálta, de érzése szerint a tornát legfeljebb két országban kell megrendezni, vagyis szomszédos nemzetek közös pályázatát egyáltalán nem ellenzi.

A 2024-es torna Németországban lesz, a 2028-as rendezés kapcsán pedig eddig három helyről érkezett érdeklődés: Törökországból, Olaszországból, valamint az Anglia, Észak-Írország, Skócia, Wales, Írország ötös részéről.