Február végéig kellett jeleznünk, szeretnénk-e meghosszabbítani a 2027-ig érvényes Formula–1-es szerződésünket a Hungaroringen. Jeleztük?

Igen, a szerződés végleges formába öntődött, amit azért is tartunk nagy eredménynek, mert egyes információk szerint csupán hat európai futam marad a naptárban. Látjuk, milyen őrület van, elképesztő a versenyfutás – nekünk az a szerencsénk, hogy már tavaly elkezdtünk tárgyalni a hosszabbításról, ezért a feltételek kedvezőbbek. Nagy dolog lesz, ha 2032-ig megállapodunk, már csak a felhatalmazásra várunk.

A Magyar Nagydíj jövője biztosított – de csak ha elvégezzük a teljes körű felújítást.
Fotó: Földi Imre / Nemzeti Sport

És mennyiért? Az F1-es futamrendezésnek jelentős a jogdíja, akkora, hogy kormánygaranciát igényel.

Ez így igaz, erre várunk most, és hamarosan megkaphatjuk. Ami a jogdíjat illeti, az összeg eddig 4 százalékkal növekedett évente, a szerződés aláírása után viszont csak 2 százalékkal fog, ami 2032-ig tetemes megtakarítás. 

A Magyar Nagydíj történetében először lesz olyan a kormánygarancia, amelynek tartalmaznia kell a Hungaroring felújítását is, ami a jogtulajdonos egyértelmű feltétele, 2026-ig be is kell fejeznünk.

Mennyibe kerül ez az upgrade?

Az első ütem, amely tartalmazza a közműveket és az operatív központot, valamint a főbejáratot, 9 milliárd forintos. Mostantól fogunk úgy kinézni, mint egy tisztességes Formula–1-es pálya: lesz operatív központunk, ahonnan a hatóságok irányítják a rendezvényeket, közösségi tér, kávézó és irodák. Ami pedig a legfontosabb, a közművek felújítása, hiszen 1985-ben készültek, és a legfontosabb, hogy működés közben ne legyen csőtörés vagy áramszünet.

Vannak friss adataik arról, hogy a másodlagos költésekkel együtt megéri-e nekünk a Magyar Nagydíj?

Folyamatosan frissítjük ezeket az adatokat, és büszke vagyok rá, hogy az ilyen jellegű viták elcsendesedtek. Az, hogy szükség van-e F1-es futamra, az ország, illetve a kormány döntése, és ha azt nézzük, mennyivel járul hozzá a futam a GDP-nkhez, egyértelmű a megtérülés. Igaz, hogy fizetünk egy magas jogdíjat, de onnantól a csapatok, a versenyzők, a szerelők maguknak állják a szállásukat, autóbérlésüket, utána a nyaralásukat. Mi pedig a jegybevételből eltartjuk a Hungaroringet egész évben, és megrendezzük az F1-es versenyt. Ráadásul sosem volt még olyan, hogy december elejére elfogyott az összes jegy, az idén viszont igen: nemhogy csökkenne, nő az érdeklődés, senki sem akar kimaradni, és 70–80 százalék között van a külföldiek aránya.

 

A Hungaroring és a MOB szempontjából is érdekes, hogy felállt az új állami sportirányítás. Milyen a munkakapcsolat?

Példaértékű, és nemcsak azért, mert személyesen remek a kapcsolatom Schmidt Ádám államtitkár úrral, hanem mert jó szakmai alapon indultunk el: az elmúlt húsz év tapasztalatait használva ügyesen összegyűjtötték a feladatokat. Az egycsatornás, különutak nélküli sportfinanszírozás sokkal hatékonyabb lesz. A MOB sosem utazási irodaként működött, hanem a magyar sport legfőbb képviseleti szerve. Nem mi osztjuk a pénzt, viszont a mi szakmai iránymutatásunkkal és véleményünkkel osztódik el, a kiemelt sportágfejlesztési stratégia alapján. Közel ötszázezer embert képvisel a közgyűlésünk, nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A Magyarocknak annyi, az Adidas megmarad

Házon belül mit találtak Kulcsár Krisztián elnöksége után?

Annak idején a MOB kicsit megsértődött, hogy elvettek tőle jogosítványokat. Én a hagyományos értékeket vallom, például nem értettem egyet a Magyarock-koncepcióval: amiről itthon nem tudod, mit jelent, külföldön pedig nem értik… 

Vissza fogunk térni a Team Hungary kifejezéshez, mert a magyar olimpiai csapatnak nem megosztónak és vitára gerjesztőnek kell lennie, hanem a nemzetet képviselnie!

A MOB-nak nem feladata szerelést gyártani és ilyen fajta kereskedelmi tevékenységbe fogni, az anyagi kimenetel is egyértelműen negatív.

Mennyire?

Ez még nem futott ki, mert április 1-jétől nem lesznek már kereskedelmi termékek. Termelt némi veszteséget, maradjunk ennyiben.

Gyulay Zsolt szerint a MOB-nak nem feladata a sportfelszerelés-gyártás.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Ha már ruházat: az olimpiai csapat marad Adidasban?

Sikerült dűlőre jutnunk. 1968 óta a MOB és az Adidas neve összeforrt: mindannyian ebben nyertünk olimpiát, viszont a mai már más piac, megváltoztak az üzleti filozófiák. Végül benne maradtunk abban a négy országban – Németország, Nagy-Britannia és Etiópia mellett –, amely nemzeti kollekciót kap, tehát nem a meglévő termékekből választhatunk, hanem nekünk terveznek: az olimpiára mégsem mehetünk kék csíkos mackónadrágban.

Ki fizet kinek? A MOB az Adidasnak a termékekért, vagy az Adidas, hogy a magyar olimpikonok az ő szerelésüket viseljék?

Cristiano Ronaldo és Lionel Messi kap, a többiek vásárolnak… Több százmilliós a nagyságrend a 2028-as olimpiával bezárólag – Párizsban biztosan, Los Angelesben valószínűleg Adidasban leszünk.

Sok gyártót megkérdeztünk, mert magyar márkában is gondolkodtunk, de a minőségvizsgálatig el sem jutottunk, mivel nemigen tudnak olyan volumenben gyártani, amire szükségünk van. Ki tud legyártani 1600 melegítőt, ráadásul a kis RG-stől a termetes vízilabdázóig?!

Tíz aranyérem Párizsból

Mit gondol az orosz sportolók esetleges visszatéréséről és 34 ország olimpiai bojkottfenyegetéséről?

Szögezzük le: a MOB közgyűlése már megszavazta, hogy a magyar olimpiai csapat részt vesz a 2024-es játékokon Párizsban. A bojkottok sohasem érték el a céljukat, csak a sportolókat büntették. Az ukrán–orosz háborúban sokan haltak meg, temérdek sportlétesítményt lebombáztak. Mi az első perctől rengeteget segítettünk, segélyszállítmányokat küldtünk az Ukrán Olimpiai Bizottságnak, a hazai szövetségek fogadták a sportolókat, és sokan ma is nálunk készülnek. Amíg nincs béke, addig teljességgel elfogadhatatlan, hogy sportolók orosz zászló alatt versenyezzenek. 

Viszont a NOB felvetését, hogy azokat, akik nem támogatják a háborút és nem tehetnek semmiről, semleges zászló alatt visszaintegrálják a sportba, teljes szívvel tudjuk támogatni.

Az persze furcsa, hogy a NOB online konferenciáján a nemzeti tagszövetségek is egyetértettek Thomas Bach elnök felvetésével, aztán 34 ország összeállt és bojkottal fenyegetett. Személyes érintettségem okán is beszélhetek a bojkottról, 1984-ben Dunavarsányban készültem Los Angelesre, nagyon utaztam volna, akárcsak a főtitkárunk, Fábián Laci, aki valószínűleg nyert is volna. Én tudtam, hogy megyek még olimpiára, de Vaskuti István ott sírt mellettem, a románok és a szerbek meg kimentek…

Exhibition of fallen sportsmen in Lviv
A blokkba tömörült 34 országgal szemben mi biztosan nem bojkottáljuk a 2024-es olimpiát.
Fotó: AFP

Mennyivel könnyebb a Covid-terhelte Tokió helyett a normális Párizsra készülni?

A sportolónak mindegy, a MOB-nak nyilván nem, és szerencsére sokkal kedvezőbb a helyzet. Egyébként azt mondtam, hogy 200 kvóta Párizsra és a 200. magyar aranyérem a cél 2030-ig: elég merész vállalás, ám nagyon bízom a csapatban, én tíz aranyérmet várok.

Kiktől?!

Azt majd meglátjuk…

Rendkívül jó olimpiát rendeznénk

A következő játékok idején hol lakik majd a MOB, napirenden van a költözés?

Nemrég az iráni elnök járt nálunk, és megjegyezte, milyen szép irodaházunk van, de ki kellett javítanom, hogy csak a negyedik emeletet béreljük… Amikor Orbán Viktor miniszterelnök úrral beszéltünk, neki is azt mondtam: álmom, hogy a MOB végleges helyre költözzön, ahol fizikailag is be tudjuk mutatni az örökségünket. Van egy nyolcszázezer darabból álló relikviagyűjteményünk Hajós Alfréd aranyérmével kezdve, amely megérdemelne egy Sportmúzeumot. A sportállamtitkárság megkezdte e hely keresését, remélem, négy-öt éven belül megvalósulhat.

Ha nem is azonos időtávon, de ugyanezt reméli az olimpiarendezéssel kapcsolatban is?

Jó lett volna, ha nálunk rendezik a párizsi utáni első európai olimpiát, ám ehhez kormány- és fővárosi szándék is kellene. 

Sportszakmailag rendkívül jó olimpiát tudnánk rendezni, az anyagi vonzat más kérdés.

Jó látni, hogy felépültek a sportlétesítmények, megvalósulnak nagy események. Mindezt külföldön sokra tartják, nagy respektje van a magyar sportnak és a hazai eseményeknek, a MOB-nak éppen ezért mindig arra kell törekednie, hogy valamikor megvalósuljon a rendezés. Fontos, hogy a NOB immár nem pályáztat, hanem vizsgálja a potenciális rendezőket, ezért a legfőbb feladatunk a társadalmi támogatottság erősítése. Magyarország és Budapest érdeke is lenne, ha megvalósulna a rendezés.