Josep Guardiola vezetőedző szerint meg volt írva a csillagokban az, hogy idén csapata, a Manchester City nyeri meg a labdarúgó Bajnokok Ligáját. A katalán edző az Internazionale ellen 1-0-ra megnyert szombati, isztambuli finálé után könnyeivel küzdve hozzátette, „hozzájuk tartozik” a trófea.
 

GUARDIOLA, Josep
Fotó: Manu Fernández

Nem szeretnénk ez után a siker után eltűnni, a következő szezonban még keményebben kell dolgoznunk, hogy újra eljussunk idáig. Aki ismer, tudja, hogy nem az a klub leszünk, amely egy-két idény után lekerül az európai futballtérképről, de az, hogy összejött a győzelem, hatalmas megkönnyebbülés mindenkinek. Mostantól senki nem fogja azt kérdezgetni, mikor nyerjük meg a BL-t

– mondta a tréner.
A mostani szezonban triplázó angol együttest 2008-ban vásárolta meg és tette ezzel a világ egyik leggazdagabb együttesévé Manszúr bin Zajed al-Nahjan sejk, aki azóta 

mintegy másfél milliárd eurót költött játékosokra, valamint Guardiolára. 

Guardiola pályafutása 30. nagy trófeáját nyerte, és az első edző lett, aki két csapattal is triplázni tudott. „Ma történelmet írtunk. Tudtuk, hogy mindenki a triplázásról beszél, ezért volt rajtunk nyomás, de ezt a csapatot úgy építették fel, hogy ezt a lehető legjobban tudja kezelni” – nyilatkozott Ilkay Gündogan, a manchesteriek középpályása.

A Manchester City története során először nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot.