Már tíz meccsen van túl Szoboszlai Dominik a Liverpoolban, és egyértelműen belopta magát minden szurkoló szívébe. A magyar válogatott csapatkapitánya szinte kihagyhatatlan Jürgen Klopp kezdő tizenegyéből, ez pedig már önmagában elismerés.
A német tréner nem győzi dicsérni Szoboszlai Dominikot. A nemzeti tizenegy kulcsembere az egyik legjobb igazolásnak bizonyult Angliában.
Az eddigi tíz liverpoolos meccséből a magyar középpályás mind a hét Premier League-meccsén a kezdőben kapott helyet.
További három találkozón csereként kapott szerepet Szoboszlai, ez a két Európa-liga-meccs, valamint a Ligakupa-találkozó volt. A három kupameccsen a Liverpool papíron könnyű ellenféllel nézett szembe, így közeppályás padra küldését pihentetésként is fel lehet fogni.
Szoboszlai a tíz meccsen egyelőre két gólnál jár, ezeket a Premier League-ben és a Ligakupában lőtte. Gólpasszt ugyan még nem osztott ki a játékos, de több találatnál is aktív résztvevője volt a Vörösök támadásának, illetve büntetőt is harcolt ki a csapatnak.
Szoboszlai a magyar fiatalokat is helyzetbe hozza az átigazolási piaconSzoboszlai Dominik és Kerkez Milos jó teljesítménye nagyban növeli a fiatal magyar labdarúgók piaci értékét és átigazolási esélyeit is – nyilatkozta a Világgazdaságnak Szabados Gábor sportközgazdász. |
Az egyértelműen elmondható, hogy Szoboszlai Dominik megdolgozik a fizetéséért a Mersey-párti alakulatban. A PFF, a sportstatisztikákkal foglalkozó elemzőcég adatai szerint a bajnoki meccseken eddig a magyar játékos futott a legtöbbet. Hét meccsen Dominik majdnem 84 kilométert futott, ennél senki nem tett meg nagyobb távolságot eddig az idei szezonban Angilában.
Szoboszlai ráadásul nem kocogva tette meg ezt a távot, hanem a pályát felszántva veszi ki a részét a játékból. A Mandiner írt róla korábban, hogy a magyar játékos az angol bajnokság második leggyorsabb sprintjét produkálta még szeptemberben, a Wolverhampton elleni bajnokin.
A játékos 36,76 kilométer per órás sebességgel sprintelt a meccsen, amit végül 3-1-re nyert meg a Liverpool.
Nem csak sokat fut, a passzpontosság is az erőssége
A válogatott csapatkapitányát a leginkább a passzai, különösen a beadásai miatt dicsérik Angilában. A Premier League-ben rendkívül magas, 87,5 százalékos a passzpontossága. Emellett meccsenként átlagosan két alkalommal lő az ellenfél kapujára. A Who Scored statisztikái alapján Dominik szinte minden téren kiemelkedő teljesítményt tesz le az asztalra. A passzai mellett a lövőtechnikájával és a cseleivel lopta be magát a szurkolók szívébe. Az eddigi hét Premier League meccsén 16 alkalommal utasította rendre cselsorozattal (dribble) az ellenfél játékosait.
Van egy Szoboszlai-bibi: a fejjáték
A magyar játékos esetében egyetlen hiányosságot hoznak fel a Liverpool szurkolói fórumok, a fejjátékot. Az eddigi ht bajnoki mérkőzésén a fejpárbajok mindössze 30 százalékát nyerte meg Szoboszlai, ezen a területen van még hova fejlődni a magyar sztárnak.
A sokat méltatott Szoboszlai-passzokból a bajnoki mérkőzéseken eddig 433-at láthattunk, ez a 20. legjobb szám a ligában. A magyar játékos nem őrizgeti sokat a labdát, kiveszi a részét a csapatjátékból.
Ezt jól bizonyítja, hogy a 433 passza mellé az eddigi hét meccsen a PL-ben 572 labdaérintése volt, ami a 15. legmagasabb szám az összes játékos között.