BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Álomszerződést írt alá Luke Littler, ennyi pénzt még egy dartsjátékosnak sem fizettek korábban

Néhány nappal második világbajnoki aranyérme után ezúttal nem a tábla előtt írt történelmet Luke Littler. A darts ifjú szupersztárja megkötötte a sportág történetének eddigi legjövedelmezőbb szponzori szerződését. Bár a felek a megállapodás konkrét részleteit nem hozták nyilvánosságra, a dartsfelszereléseket gyártó Target márka éveken keresztül súlyos fontmilliókat fizet majd Luke Littlernek, hogy a jövőben is a brand első számú arca legyen.

Ahogy arról nemrég a Világgazdaság is beszámolt, Luke Littler zsinórban másodszor is megnyerte a dartsvilágbajnokságot. A még mindig csak 18 esztendős Littler győzelmével egymillió fonttal lett gazdagabb. Igaz, a pénzdíj közel felét, nagyjából 450 ezer fontot kénytelen adóként befizetni, azért így is bőven lesz még mit a tejbe aprítania. Annál is inkább, mert csupán néhány nap telt el a Littler számára újabb győzelmet hozó döntő óta, a játékos egyik főtámogatója, a dartsfelszereléseket gyártó Target Darts bejelentette, hogy megkötötte a fiatal klasszissal a sportág történetének legjövedelmezőbb szponzori szerződését.

Luke Littler
Garry Plummer (balra) a Target Darts elnöke és a kétszeres világbajnok Luke Littler a vb-trófeával / Fotó: Target Darts

Bár a hivatalos közlemény sem a szerződés időtartamára, sem a konkrét összegre nem tér ki, a BBC úgy értesült, hogy a megállapodás tíz évre szól, Littler markát pedig összesen 20 millió font üti majd.

A szerződéskötés kapcsán a Target elnöke, Garry Plummer felidézte, hogy Littler mindössze 12 éves volt, amikor először találkozott vele. Az ifjú tehetség édesapja már akkor megkérdezte, hogy szponzorálnák-e a fiát, és bár ilyen fiatal játékosokat nem szoktak támogatni, Plummer ez esetben kivételt tett, mert már akkor látott valamit a srácban. A Target elnöke megtiszteltetésnek nevezte, hogy végigkövethették és segíthették a fejlődését játékosként, illetve emberként, és hozzátette, hogy bizakodva tekint a jövőbe.

Természetesen Luke Little is nyilatkozott a megállapodást követően. A játékos kiemelte, hogy a Targetnél a közös munka első napjától kezdve bíztak és hittek benne, és óriási öröm számára, hogy az együttműködés még jó pár évig folytatódni fog.

Arról, hogy Littler itt nem a levegőbe beszélt, és ez esetben nem egy hétköznapi szponzor-sportoló kapcsolatról van szó, az is tanúsodik, hogy a mostani vb-győzelmét követően minden Target Darts-dolgozónak ajándékozott egy vadonatúj Apple Airpods szettet, ezzel is megköszönve a közös munkát.

 

A 2006-ban alapított Target Darts a világ vezető dartsfelszerelés-gyártó és-forgalmazó cégei közé tartozik, nyilaktól a táblákon át a mezekig mindenféle dartsfelszerelést árulnak. Szponzorált sportolóik között Littleren kívül is olyan kiválóságokat találunk, 

  • mint a 16-szoros világbajnok legenda, Phil Taylor, 
  • Raymond van Barneveld, 
  • Adrian Lewis, 
  • Stephen Bunting, 
  • Paul Lim
  • vagy a jelenlegi mezőny legtehetségesebb női versenyzője, Beau Greaves.
    A Target a 2025-ös évben olyan világmárkákkal kollaborált, mint a Disney vagy az XBox, például Star Wars-tematikájú dartsnyílkészleteket is piacra dobtak.

Világszerte egyre népszerűbb a darts, és ebben óriási szerepe van Luke Littlernek

A darts népszerűsége napjainkban korábban sosem látott magasságokban van, bár a mostani döntő nézettsége elmaradt a tavalyi 3,1 milliós rekordtól a Sky Sportson, az előző tornához képest a vb össznézőszáma 13 százalékkal emelkedett. Nem is csoda, ha a csatorna kész volt mélyen zsebbe nyúlni a közvetítési jogokért: a 2025 februárjában véglegesített szerződés értelmében 125 millió fontot fizettek a jogokat birtokló és a versenyt szervező PDC-nek, a harcba ráadásul az Amazon és a Netflix is beszállt, ami egyrészt mutatja a sportág markeringértékének növekedését, másrészt valószínűleg jócskán fölfelé srófolta a végső árat.

A BBC cikke szerint élőben is egyre többen akarják látni a dartsvilágbajnokságot, így a jövő évi tornát már az Alexandra Palace nagytermében fogják megtartani, ahová a korábbi évekhez képest 70 ezerrel több szurkoló mehet majd be.

Littler a különböző versenyeken szerzett pénzdíjakból eddig körülbelül 3 millió fontot gyűjtött össze, a különböző szponzorációs szerződéseknek köszönhetően az összvagyona 7–8 millió font közé tehető. Támogatói között olyan márkák szerepelnek, mint a TAG Heuer óragyártó vagy az XBox. A mostani szerződéshosszabbítás nyomán csak a Targettől évente nagyjából 2 millió fontot kap majd.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.