BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább száguld hazánkban az internet

Egy év alatt több mint 5 százalékkal nőtt az internet-előfizetések száma, így már 9,6 millió szerződéskötést regisztráltak a szolgáltatók – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első negyedéves adataiból.

Az előfizetések 80 százaléka egyéni, 20 százaléka pedig üzleti szerződés volt. Az összes internet-előfizetés 69 százalékát a mobilinternet tette ki, ami a mobilszolgáltatók egyre inkább megfizethető díjcsomagjainak köszönhető.

A vezetékes előfizetések 17 százaléka 2 Mbit/s alatti, 30 százaléka 10–30 Mbit/s közötti sávszélességet garantált. A kiemelkedően gyors sebességet biztosító sávszélességek (legalább 30 Mbit/s) az előfizetések harmadában szerepelnek.

A KSH adatai szerint az internetszolgáltatások nettó árbevétele 2018 első négy hónapjában 59 milliárd forint volt, ez 12 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt.

Közelít a hazai ellátottság az uniós átlaghoz
Fotó: Shutterstock

Magyarországon – két évvel az Európai Unió által kitűzött 2020-as határidő előtt – az idei év végéig minden háztartásban elérhető lesz a szupergyors internet. A fejlesztés több mint 830 ezer háztartást érint, a beruházás összköltsége eléri a 120-150 milliárd forintot.

Legutóbb a Heves megyei Rózsaszentmárton összes lakója számára tette elérhetővé a Magyar Telekom a Szupergyors internet program (SZIP) keretében a 30 megabit másodpercenkénti adatátviteli sebességű internet-hozzáférést. Az 55 millió forint összértékű beruházás Heves megyében az első volt, a hatvani járásban 430 millió forintból valósulnak meg további fejlesztések. Eddig országszerte 872 ezer gigabites optikai lefedést biztosító felhasználóhelyet alakítottak ki a háztartások számára saját erőből.

A SZIP-fejlesztésekhez 12,2 milliárd forint pályázati pénzt használ fel a Magyar Telekom, ebből 46 magyarországi járásban folynak fejlesztések. Eddig a SZIP keretében 56 milliárd forint uniós támogatással csaknem 150 milliárd forint értékű beruházás valósult meg pályázati és önerős forrásból.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.