Telekommunikáció

Robotkutyát villantott a Xiaomi

A Cyberdog nevű berendezés kinézetében igencsak hasonlít a Boston Dynamics Spot nevű robotjára, vagyis négy lábat és egy hosszúkás „törzset” kapott.

A jelek szerint beszállna a robotfejlesztési versenybe is a Xiaomi, az eddig főleg mobiltelefonjairól, televízióiról, háztartási okoseszközeiről ismert cég ugyanis egy robotkutya koncepciót mutatott be. A Cyberdog nevű berendezés kinézetében igencsak hasonlít a Boston Dynamics Spot nevű robotjára, vagyis négy lábat és egy hosszúkás „törzset” kapott. 

Fotó: NurPhoto via AFP

Azt egyelőre nem igazán lehet megállapítani, hogy mik lehetnek a Xiaomi távlati terveiről az új eszközzel, a hivatalos bejelentésben egyrészt azt emelték ki, hogy nyílt forráskódú projektről van szó, másrészt a bemutatott képességek és lehetőségek alapján az is elképzelhető, hogy egyfajta mechanikus háziállatnak szánják.

A kínai társaság közlése szerint a Cyberdog egyelőre legfeljebb 3 kilogrammnyi súly cipelésére képes, a maximális sebessége 3,2 méter másodpercenként és 

bár ennek túl sok gyakorlati haszna nem igazán van, de képes hátraszaltózni is. 

Ami sokkal érdekesebb, hogy arc- és hangfelismerő funkcióval is rendelkezik, vagyis képes az arca alapján beazonosítani a gazdáját, illetve hangutasításokat érzékelni és végrehajtani. 

Számos szenzort és kamerát helyeztek el a berendezésen, amelyek a mesterséges intelligenciával együtt segítik a környezete feltérképezésében, az akadályok kikerülésében. A Cyberdogon 3 USB-C és egy HDMI csatlakozót is elhelyeztek, így különböző hardverekkel még fel lehet turbózni a képességeit.

A Xiaomi a hivatalos bejelentés szerint egyelőre limitált szériát, mindössze ezer darabot készít a robotból. Nyilván ha megfelelő lesz az érdeklődés, ennél jóval nagyobb számban is elérhető lesz majd, ráadásul érdemes megjegyezni, hogy 

míg a Boston Dynamics Spot robotkutyája 74500 dollárba kerül, a Cyberdog ára egyelőre mindössze 1540 dollár lesz.

robotkutya Cyberdog Xiaomi
Kapcsolódó cikkek