BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szinte már kiborgok vagyunk: egyre több elektronikai eszközzel szereljük fel magunkat

A globális gazdasági nehézségek miatt ugyan volt egy kisebb megtorpanás a hordozható elektronikai eszközök piacán, de az idén ismét növekedés várható a piactól. A fülhallgató a legfontosabb elektronikai kiegészítőnk, de az okosórák eladási rendkívül gyorsan nőnek. Az International Data Corporation kutatóvállalat elemzése szerint a következő években felfut ezeknek az eszközöknek a piaca.

A hordható elektronikai eszközök globális kiszállítása az idén 2,4 százalékkal, 504,1 millió darabra nő az International Data Corporation kutatóvállalat honlapjára felkerült friss előrejelzés szerint.

Close,Up,Of,A,Hand,With,Smart,Watch,Paying,Bill
Fotó: Shutterstock

Tavaly a történelem első visszaesését mutatta a piac, de az elemzők stabil fellendülést várnak a következő években – közölte az IDC. Ennek eredményeként a kiszállítások 2027-ben elérik a 629,4 milliót, ami 5 százalékos éves átlagos növekedési (CAGR) ütemet jelent 2022–2027 között.

Ramon T. Llamas, az IDC hordható termékek csoportjának kutatási igazgatója szerint

a jelenlegi makrogazdasági kihívások ellenére a hordható eszközök iránti kereslet ismét felpörgeti a piacot.

A fülhallgató továbbra is a legfontosabb hordható termékkategória marad. Azok a felhasználók, akik 2020–2021 között vásároltak ilyet, az idén várhatóan lecserélik azokat, és ez hozzájárul az eladások fellendüléséhez.

Megugrott a kereslet a viselhető okoseszközök iránt

Újabb jó éven vannak túl a viselhető okoseszközök gyártói, az IDC adatai alapján tavaly több mint félmilliárd kelt el ezekből a készülékekből.

Az okosórák eladása továbbra is gyorsabban nő, mint a piac egésze. A bővülés mértéke attól függ, hogy a felhasználók milyen ütemben cserélik le tradicionális karóráikat, vagy váltanak az eddigieknél is okosabb órákra. Az IDC elemzői szerint 

egyelőre biztosan nem tűnnek el a tradicionális karórák, mivel ezek iránt továbbra is lesz kereslet az egyszerűbb megoldásokat kereső felhasználók körében.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.