Források táplálhatnák a vár szökőkútjait

Hetven csobogót és szökőkutat táplálhatott kétszáz éven át a budai várnegyedben a Mátyás király idején felvezetett három forrás vize, amelyek nyomára egy vízjogi diplomamunka elkészítése során bukkant Bittsánszky Ádám vízjogi szakjogász. Méghozzá nem máshol, mint a csatornában, miután a ma is működő Város-kút, a Béla király kútja és az Ágnes-forrás vizére immár háromszáz éve senki sem tart igényt, vizük kihasználatlanul a csatornába folyik.

Még ennél is meglepőbb felfedezésre jutott a Mátyás király megrendelésére kiépült különleges vári vízellátó rendszer után kutató szakjogász, akinek a teljes egykori nyomvonalat sikerült rekonstruálnia több intézmény bevonásával és időközben húszfősre bővülő csapatával. Nevezetesen arra, hogy az egész rendszer ma is működőképes, ráadásul a 8,6 kilométeres nyomvonal teljes hosszában közterületen fut, vagyis állami és önkormányzati engedéllyel, központi költségvetési forrásból helyreállítható. A maga korában páratlanul modern vízvezetékrendszer, korabeli rajzok és meglévő leletek alapján a Mátyás idején épült Múzsák kútja is eredeti formájában működhet, ha az ötletre a kormányzati döntéshozók is rábólintanak – tájékoztatta a Világgazdaságot Bittsánszky Ádám.

A történelmi projekt előkészítését saját költségén finanszírozó szakjogász úgy véli, hogy a budai vár ellátása forrásvízzel és benépesítése csobogókkal egyszerre leletmentés, műemlékvédelem, városfejlesztés, turisztikai attrakció, miközben megújuló energiaforrást is biztosít – amire ma működő, nemzetközi példák is vannak. A három forrás vízhozamát hitelesített mérőeszközökkel már csaknem egy éve mérik, és annyi már kiderült, hogy ma is napi 109 köbméter vizet adnak, ami csaknem teljes egészében fedezné például a Trevi-kút vízigényét – ahogyan forrásvizei fedezik is, hiszen Róma egyik fő nevezetessége ma is ezen az elven működik.

A három szabadság-hegyi forrás vizével akár a Várkert Bazár kertjét lehetne öntözni, és az év nagy részében elzárt budavári Mátyás kútja is folyamatosan működhetne, miközben a Sándor-palota előtti téren az egykori Múzsák kútja is újjászülethetne. Utóbbi újraépítésére a visegrádi Herkules-kutat is megfaragó cégtől kért és kapott árajánlatot Bittsánszky Ádám, aki szerint a történelmi projekt beindítására a Mátyás király emlékévnél jobb apropó aligha kell. Az ötletgazda bízik benne, hogy a megvalósításra vevő lesz a magyar állam. Ami rajta múlik, mindent elkövet, hogy teljes körűen elő legyen készítve a program, amelynek eredményeként a budai várnegyed korabeli látképe hitelesen rekonstruálható lenne.

A számítások szerint a vízvezeték és a Múzsák kútja rekonstrukciójának költsége hosszú távon többszörösen megtérülhet, hiszen az egyszeri beruházás révén növelhető a turisztikai vonzerő, a forrásvíz pedig megújuló energiaforrásként biztosítaná a várbeli köztéri szökőkutak vizét.

Történelmi nyomok

A Múzsák kútjáról és a budai várnegyedbe a közlekedőedények elvén, a gravitáció segítségével felvezetett vízről, illetve a vízellátó rendszerről Bonfini, Hunyadi Mátyás krónikása 1485-ben emlékezik meg először, de a vári csorgókútról még az 1600-as években is írnak a világutazók. A gravitáció segítségével a Szent György térig vezetett víz a vár összes kútját táplálhatta. A török uralom idején is működött a rendszer, majd 1686-ban a várból menekülő törökök lerombolták, 1718-ban a jezsuiták segítségével újraépült, de már csak a Szentháromság téren táplálta a csobogót – Jókai Az utolsó budai basa című regényében tesz róla említést. A római Trevi-kút és a spanyol Alhambra erőd vízellátása is ezen az elven működik.