BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

5-6 százalékkal nőhet a szálláshelyek bevétele

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magyarok 2019-ben átlagosan 49 400 forintért foglaltak szálláshelyet, ami csaknem 10 százalékkal több, mint 2018-ban.

A kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-bevétele 5-6 százalékkal növekedhet az idén a tavalyi 8 százalék után a Szállás.hu becslése szerint.

A szállásfoglaló oldal keddi közleménye szerint a magyarok 2019-ben átlagosan 49 400 forintért foglaltak szálláshelyet, ami csaknem 10 százalékkal több, mint 2018-ban.

  • Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest lettek a legnépszerűbb úti célok.
  • A további sláger úti célok voltak: Balatonfüred, Eger, Hévíz, Zalakaros, Gyula, Szeged és Miskolctapolca.
  • Fotó: AFP

    A tájékoztatás szerint a Szállás.hu több mint 27 százalékkal növelte az általa közvetített forgalmat 2019-ben.

    Az egyéjszakás (35 százalék) és a kétéjszakás (33 százalék) kikapcsolódások voltak a legjellemzőbbek, az átlagos foglalási hossz 2,26 éjszaka volt tavaly.

    Az idei év bizakodásra ad okot Szigetvári József, a Szállás.hu vezérigazgatója szerint, aki úgy véli: a növekedés akkor érheti el az öt-hat százalékot, ha a szálláshelyek az áfacsökkentés jövedelmezőség-javító hatását a minőségi kiszolgálásra, kapacitásfejlesztésre és a munkaerő megtartására fordítják.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.