Turizmus

Olaszország a hajós turizmus fellendítésében bízik

A tengerjáró turizmus hozzájárulása tavaly 925 millió euróval járult hozzá az olasz gazdasághoz.

A történelmi, az építészeti és kulturális örökség a páratlan szépségű természeti látnivalók mellett mindig is az egyik legfontosabb vonzereje volt Olaszországnak.

Az ország GDP-jének jelentős részét teszi ki a turizmus.

2020 eleje óta a Covid-19 járvány fokozatos terjedése erősen befolyásolta a nemzetközi turisztikai áramlást, amely Olaszországot is mélyen érintette. Márciusban mind az olaszországi utazásból származó jövedelem, mind az olaszok külföldi utazási költségei komoly csökkenést mutattak.

A tengerjáró turizmus tavaly 925 millió euróval járult hozzá az olasz gazdasághoz

– juttatta el a pozitív hírt a VG.hu-nak küldött közleményében a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara.

Közölték: jövőre is a hajós turizmus fellendülésében bíznak és már januárban vízre szállnak a hajók.

Fotó: Miguel Medina/AFP

A Risposte Turismo statisztikája szerint az ágazat növekedése a stabil üzleti alapoknak köszönhető, amely magában foglalja a nagyvállalatok, az építkezések, a foglalkoztatási területek, a kereskedelmi üdülőhelyek és a fő kikötők kooperációját.

Az Italian Cruise Watch által készített elemzés vezetőnek tartja Olaszországot a hajós foglalkoztatás szempontjából: a munkavállalók 10,7 százaléka dolgozik a világhajózás területén.

2019-ben a hajózási ágazat rekordott döntött: 7 millió utas járt az unióban és Olaszország volt az első úti cél. Továbbá majdnem minden harmadik tengerjáró nyaraló (27 százalék) áthaladt Olaszországon.

Az Olaszországban működő vállalatok közül kiemelkedik az MSC Cruises, amely 26 országban van jelen.

A világ legnagyobb magántulajdonban lévő körutazási vállalata 800 százalékos növekedést ért el az első tíz évében, globális hírnevet szerezve.

A társaság flottája jelenleg 17 ultramodern és elegáns kialakítású hajót tartalmaz.

A friss 11,6 milliárd eurós beruházási koncepció részeként hat új innovatív hajóosztályt terveztek, amelyek prototípusként funkcionálnak a tengeri építészet és a tervezés határain. A vállalat világszerte több mint 30 500 embert foglalkoztat, a parton és a hajó fedélzetén egyaránt.

A Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara becslése szerint az általános turizmus 2023-ra fogja meghaladni a 2019-es mutatókat.

A nemzetközi utazások 2022-re és 2023-ra vonatkozó előrejelzései is pozitívak, az Európán belüli utazások erőteljesebb fellendülésének lehetőségén alapulva.

Tavaly a turisztikai szálláshelyek növekedése 2019-hez képest 9 százalékot tett ki.

 

A 2026-os téli olimpia miatt a szállodai beruházások jelentős növekedése várható.

GDP Olaszország hajós turizmus
Kapcsolódó cikkek