BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszélybe került az idei turisztikai szezon az elemzők szerint

A magas európai esetszám és az oltások lassú terítése veszélybe sodorja a nyári turisztikai szezont a Morgan Stanley szerint.

Az oltások lassú terítése és a fertőzési esetszám növekedése miatt az idei nyári turisztikai szezon is kimaradhat Európában, ami nagy csapást mérhet az olasz, spanyol, portugál és görög gazdaságokra a Morgan Stanley szerint.

A magas európai esetszám és az oltások lassú terítése késlekedéshez vezethet a korlátozások feloldásában, ami azzal, hogy veszélybe sodorja a nyári turisztikai szezont, kiélezi az észak-déli ellentétet az Európai Unióban és további monetáris lazításokhoz vezethet

- írja a Reuters a pénzintézetre hivatkozva.

A tavalyi turisztikai szezont a vírus terjedését fékező szezonális időjárási dinamika kihasználásával sikerült ugyan részben megmenteni, az idén azonban erre már nem lesz mód az új vírusmutánsok megjelenése miatt a pénzintézet tanulmánya szerint.

Fotó: Getty Images

Az európai bruttó hazai termék több mint 6 százalékát termeli ki a turizmus és a dolgozók 8 százalékát foglalkoztatja.

A turizmustól erősen függő olyan dél-európai országokban pedig, mint Olaszország, Spanyolország, Portugália és Görögország ennél sokkal magasabb az arány.

A 2020-ban az egyik leggyengébben teljesítő Spanyolország különösen nagy kockázatnak van kitéve

- írja az elemzés.

A légitársaságoknak és az utazási irodáknak szinte már létkérdés egy megközelítőleg normális nyári turisztikai szezon beindítása, hiszen sokuknál már maga a fennmaradás a tét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.