A repüléstől való félelem, vagyis az aviofóbia egy elterjedt jelenség. Az emberiség 60 százaléka nem képes teljesen nyugodtan végigülni egy repülőutat, 33 százalékuknál pedig erős szorongás jelentkezik. Aki igazán fél a repüléstől, az nemcsak a repülőgépen, hanem már az utazás előtti napokban sem képes nyugodt maradni, folyamatos nála a szorongás, az ingerlékenység, súlyos esetben akár pánikroham is előfordulhat. Sajnos vannak olyan úti célok, különösen nyáron, ahova egyszerűen nem lehet eljutni autóval vagy busszal, muszáj repülőre ülni.

UTAZÁS
Airplane taking off at sunrise, travel and tourism
Fotó: Daniel Garrido

Ha már az indulás előtt azon stresszelünk, hogy repülni kell, akkor az egész utazás csak egy nyűg lesz, a hazaút miatti félelem megmérgezheti az egész nyaralást. A következő nyolc tanáccsal próbáljuk megkönnyíteni az utazást azoknak, akik rettegnek a repüléstől.

A listát egy nulladik ponttal kezdve nézzünk meg egy statisztikát:

2015 óta évente ötmillió repülőjáratból mindössze egyetlen végződött halálos balesettel

erről az Independent írt. Ilyen arányok mellett mikroszkopikusan kicsi az esély, hogy valaki pont arra az egy járatra üljön fel az adott évben.

1. Ismerjük meg az ellenséget

A repülés túlnyomórészt azért ijesztő az emberek számára, mivel egy olyan tevékenység, amelyhez nem vagyunk hozzászokva. Az ember természeténél fogva fél az ismeretlentől, és mi lehetne idegenebb egy átlagember számára, mint egy többtonnás acélmadár, ami valahogy mégis képes felemelkedni a felhők közé. Az ismeretlentől való félelmet úgy lehet a legegyszerűbben leküzdeni, ha megértjük a működését. Természetesen nem kell mérnöki szinten tanulmányoznunk a repülőgépeket, de kis utánaolvasással könnyen összeszedhetjük azt a tudást, amellyel megértjük, hogy hogyan is működnek ezek a gépek. 

Ha már tudjuk, hogy miként száll fel, és hogyan marad a levegőben a gép, sokkal kevésbé fogunk félni tőle 

erről az Academic Studies Abroad írt.

2. Figyeljük a légiutas-kísérőket

Ez talán triviális ötletnek hangozhat, de valóban megnyugtathatja a szorongókat, ha látják a fedélzeti személyzet vidám vagy akár unott arcát. A légiutas-kísérők mögött már több száz, akár több ezer repülés van, így számukra már-már unalmas rutin a fel- és leszállás, valamint a turbulenciák. Amikor félünk a fedélzeten, nyugodtan pillantsunk rá az ott dolgozókra, és ha látjuk, hogy mennyire nyugodtak, az segíthet leküzdeni a félelmet.

A légiutas-kísérők azért vannak a repülőn, hogy segítsenek az utasoknak. Nyugodtan lehet nekik szólni, ha valaki szorong, esetleg fél. Rengeteg hasonló esettel találkoztak már, így tudnak segíteni azoknak, akik nehezebben viselik a repülést.

Kisebb vagyonba is kerülhet az idei nyaralás – Tarolnak a légitársaságok

Üzleti modellt váltottak a légitársaságok, aminek a fogyasztók pénztárcája látja kárát. A cégek 2019-ig arra törekedtek, hogy az utasokat minél több járattal és versenyképes áron szolgálják ki, manapság viszont döntéseik legfontosabb mozgatója a minél nagyobb haszon.

3. Podcastet válasszunk, és ne zenét

Ez a pont sokakat felháboríthat, hiszen mind szeretünk zenét hallgatni, de ez nem biztos, hogy segít, amikor a repülés miatt igen feszültek vagyunk. Egy dal könnyen válhat olyan „háttérzajjá”, amely mellett a gondolatok elkalandoznak. Ilyenkor az amúgy is szorongó utas még inkább belelovalhatja magát a nyugtalanító gondolatokba.

Egy podcast viszont sokkal nagyobb koncentrációt igényel, leköti a hallgató figyelmét, aki így el tud vonatkoztatni attól, hogy éppen repül. 

Hasonló eredményt hozhat egy könyv, film vagy videójáték is. Ezekkel a szórakoztató időtöltésekkel észrevétlenül vészelhetjük át az út egy részét – írta a Girl gone London utazós blog.

4. Társaságban nem is olyan ijesztő

Sokat segíthet a repüléstől való félelem leküzdésében, ha van velünk valaki, akivel együtt utazunk. A partnerünkkel beszélgethetünk, filmezhetünk, vagy csak megszoríthatjuk a kezét egy-egy nehezebb pillanatban. Ha úgy alakul, hogy egyedül vagyunk kénytelenek repülni, akkor próbáljunk meg összebarátkozni a szomszédainkkal. Egy-két kedves szó, kis ismerkedés, mielőtt feltesszük a fejhallgatót, sokat segíthet az út hátralevő részében. Egy hosszabb út során akár 10-12 órát is tarthat a repülés, ezt a rengeteg időt pedig érdemesebb jó társaságban, baráti légkörben eltölteni. Pláne, ha a folyosó mellett ülünk, és az út során többször is ki kell engedni valakit a mosdóba.

UTAZÁS
Woman waiting for her flight at the airport with her dog
Fotó: Getty Images

5. Kerüljük az alkoholt és a koffeint

Az alkohol és a koffein is fokozhatja a szorongást, 

ami pont az ellenkezője annak, amit egy repüléstől félő utas el akar érni. Ráadásul, ha koffeint fogyasztunk, akkor nehezebben alszunk el, pedig ez a levegőben töltött órák átvészelésének egyik legjobb módja. Arról nem is beszélve, hogy az alkohol és a koffein is vizelethajtó hatású, az pedig, amikor valaki tízpercenként jár ki a fedélzeti mosdóba, igen zavaró tud lenni.

Repülés közben és előtt maradjunk a vízfogyasztásnál, és hidratáljunk eleget.

6. Az aviofóbiások rémálma: a turbulencia

Azt el kell ismerni, hogy a turbulencia még egy igazán nyugodt utas idegeit is kikezdheti. Amikor több ezer méter magasan egy többtonnás acéltest remeg körülöttük, az rendkívül ijesztő tud lenni. A turbulenciát a földről felszálló meleg és a magasan lévő hideg levegő kölcsönhatása okozza, így nem arról van szó, hogy a gép szétesni készül. Ilyenkor emeljük fel a lábunkat a talajról, így kevésbé érezzük a turbulenciát. 

UTAZÁS
Man sleeping during flight
Fotó: Jasmin Merdan

Ha valaki valóban fél a repüléstől, az a legjobb, ha tudatosan kerüli azokat a járatokat, ahol előfordulhat a jelenség. A kora reggeli vagy a késő esti utak a legjobb választások. 

Ilyenkor a nap nem melegíti fel egyenlőtlenül a levegőt, így az eltérő hőmérsékletű légmozgások kisebb eséllyel idéznek elő turbulenciát 

olvasható a Travel Guard honlapján

A repülőgépen elfoglalt hely is számít, ha kerülni akarjuk a turbulenciát. A szárnyaknál lévő üléseknél, ahol a gép középpontja van, kevésbé lehet érezni a remegést, így ez a legjobb hely azoknak, akik nagyon félnek a repüléstől.

Ezermilliárd forintnál is többet vertünk el külföldön

Visszatért a magyarok külföldi utazási kedve: tavaly az előző évinél harmadával többször, 18 millió alkalommal utaztunk el. Ez még elmarad a járvány előtti számtól, de költésben már így is csúcsot döntöttünk a gyenge forint miatt. A legtöbbet Ausztriában hagytuk, de Németországban is több mint 121 milliárd forintot.

7. Ne foglalkozzunk a repülőgép nyomkövetőjével

Sok gépen egy monitoron lehet követni, hogy éppen hol tart az út, látni lehet, melyik ország felett szál éppen a gép, és az is figyelhető, hogy még mennyi idő van az érkezésig. Ezeknek a tételeknek a figyelemmel kísérése a legrosszabb, amit egy szorongó utas tehet. Az idő sokkal lassabban telik, ha számoljuk a másodperceket, és azt nézzük, hogy milyen lassacskán vánszorog a kis repülőikon a monitoron. Tereljük el a figyelmünket, ne azzal foglalkozzunk, hogy éppen hol tartunk. Egy film, podcast vagy könyv után hatalmas megkönnyebbülés lehet, amikor azt vesszük észre, hogy nemsokára földet érünk.

UTAZÁS
Silhouette of joyful young Asian mother holding hands of cute little daughter looking at airplane through window at the airport while waiting for departure
Fotó: Getty Images

8. Koncentráljunk a nyaralásra, tervezzük meg a programokat

Jó figyelemelterelő trükk lehet, ha a repüléssel töltött órákat arra fordítjuk, hogy átgondoljuk, mit is fogunk csinálni, ha elértük a célunkat. Érdemes lehet egy füzetet és az adott város vagy ország turistabrosúráját berakni a kézipoggyászba, és a levegőben menetrendet készíteni vagy listába szedni, hogy milyen látványosságokat akarunk mindenképpen látni. Képzeljük el, hogy már ott vagyunk, hangolódjunk rá az útra. Ezzel is elterelhetjük a figyelmünket arról, hogy éppen repülünk.