A franchise legerősebb nyitányával kezdett a Predator: Halálbolygó – a rajongók örülhetnek, újra sínen van az Alien–Predator-sorozat
A ragadozó visszatért, és ezúttal sem viccel: a Predator: Halálbolygó első hétvégéjén nemcsak a rajongók lelkesedését adta, hanem a pénztárcájukat is rendesen kifosztotta, ugyanis a film a franchise történetének legerősebb rajtját produkálta. Miközben a mozik ismét megteltek a jellegzetes, kattogó hangot hallató űrvadász miatt, a kritikusok is elismerően vélekedtek, ami a Predator-filmeknél nem éppen megszokott.
A Predator-sorozat új része már az első hétvégéjén erős teljesítményt nyújtott: az amerikai piacon mintegy 40 millió dollárt gyűjtött be, amit hozzávetőlegesen 40 millió nemzetközi bevétel követett, így világszinten kb. 80 millió dollárral nyitott. A költségvetése körülbelül 105 millió dollár volt, tehát, ha kitart a lendület, akkor könnyen nyereséges lehet a film.
A kritikai visszajelzések tekintetében is bíztató:
a kritikusok körében nagyjából 85 százalékos értékelést kapott, és a nézők is meglehetősen elégedetten távoztak a mozitermekből.
A műfaj rajongói számára különösen érdekes, hogy ezúttal a „vadász” oldaláról közelítik meg a történetet: egy fiatal Predator (Yautja), Dek és egy android, Thia párosa indul „a legveszélyesebb bolygóra”, ahol a vadász válik prédává.
A Predator: Halálbolygó már egy jól működő gépezet része
A Predator: Halálbolygó már egy lassan újra jól bejáratott franchise hullámát lovagolja meg. Az Alien: Romulus tavaly nyáron robbant be a mozikba, és azóta is szépen ível felfelé a nézettsége és a megítélése is. Fede Álvarez filmje a franchise klasszikusaihoz tért vissza, nyers hangulatával, mely inkább Ridley Scott 1979-es Alienjét idézte, mintsem a modern űroperák steril világát. Az amerikai bemutató hétvégéjén több mint 41 millió dollárt hozott, világszinten pedig átlépte a 100 milliós nyitást, ami egy korhatáros, erősen műfaji film esetében kiváló eredménynek számít.
A Romulus nagy érdeme az volt, hogy visszatalált az Alien-széria eredeti erősségeihez: a klausztrofób terekhez, a kiszolgáltatottság érzéséhez, és a túlélésre kényszerített emberi csoport dinamikájához.
Bár sokan jegyezték meg, hogy nem tartalmazott radikális újításokat, a film mégis képes volt életet lehelni egy régi sorozatba, melyet korábban már többen temettek. A franchise szempontjából a Romulus bebizonyította, hogy a közönség továbbra is kíváncsi ezekre az univerzumokra, ha azok kellő tisztelettel és minőséggel nyúlnak az alapanyaghoz – és még a popcornos vödrök piacát is szépen gyarapította.
A Predator: Halálbolygó ennek a hullámnak a folytatásaként érkezett idén ősszel, de más irányból közelítette meg ugyanazt a világot. A Dan Trachtenberg rendezte film, mely a Prey (2022) után ismét a ragadozók szemszögéből mesél, jóval akcióközpontúbb, ugyanakkor látványban és karakterábrázolásban is komoly előrelépést mutat.
- Míg a Prey streamingre készült és meglepetésszerű sikert aratott a Disney+ platformon,
- addig a Halálbolygó klasszikus mozipremierként mutatkozott be, és ezzel a sorozat történetének legerősebb nyitását produkálta.
Ha a Halálbolygót az Alien: Romulusszal és a Prey-jel együtt vizsgáljuk, kirajzolódik egy új trend: a 20th Century Studios tudatosan építi újra a közös univerzumot, de immár több szálon, stílusban és nézőpontban gondolkodva. Az Alien a horror és a pszichológiai feszültség felől közelít, a Predator a túlélőakció és a harci tradíció felől, a kettő együtt pedig a klasszikus science-fiction aranykorát idézi, amikor a műfaj még nem CGI-trükkökre, hanem karakterre és atmoszférára épült.
