BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezért adott húszmilliós bírságot az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) húszmillió forint bírságot szabott ki Fintha-Nagy Ádám ügyvédre, a rendőrségen pedig büntetőfeljelentést tett. Hivatalból indított piacfelügyeleti eljárása során ugyanis az MNB úgy találta, Fintha-Nagy megsértette a bennfentes kereskedelem tilalmára vonatkozó jogszabályt, amikor tavaly februárban megvásárolta a Budapesti Értéktőzsdén szereplő Kartonpack Dobozipari Nyrt. 29,58 százalékát, ami a végrehajtás alatt álló Britton Interinvest LLC tulajdonában volt. A vételre Fin­tha-Nagy a jegybank szerint azon bennfentes információ felhasználásával adott megbízást, miszerint a végrehajtó a Kartonpack-részvényeket egyszer majd értékesíti.

A Britton Interinvest LLC-t a 2003-ban kipattant brókerbotrányban játszott szerepe miatt december végén első fokon, nem jogerősen hat és fél év börtönre ítélt Kulcsár Attila alapította. Két képviselője és magyarországi vezetője pedig a Kulcsár-perben első fokon egyaránt ugyancsak bűnösnek talált Kerék Csaba – aki jelenleg is a Kartonpack igazgatóságának az elnöke – és Mészáros János. Ők birtokolják a Kartonpackban 61,77 százalékos részvényes Britton Capital & Consulting Kft. üzletrészeit is.

A 2003-ban kirobbant K&H-s brókerbotrányban gyanított szerepe miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2005 májusában vette bűnügyi zárlat alá a Britton LLC üzletrészeit, így közvetve annak Kartonpack-részesedését. Ezt azonban felülírta, hogy a Britton LLC a K&H Banknak és a Kulcsár-ügyben szintén érintett Betonút jogutódjának, a DBI Kft.-nek is tartozott. Hogy ebből valamennyi megtérüljön, a végrehajtó 2015 elején megbízta a KBC Securitiest (a K&H belga tulajdonosának magyarországi fióktelepét), hogy értékesítse a 29,58 százalékos Kartonpack-pakettet. Ezt a brókercég a tőzsdei kereskedés keretében megtette, s a csomag a 200 forintos névértékű részvényekért 612 forintot fizető Fintha-Nagyé lett. Ám hiába jelentette be az ügyvéd a Kartonpacknak, hogy megvásárolta a debreceni csomagolóanyag-gyártó 29,58 százalékát, azt a cég arra hivatkozva nem vette tudomásul, hogy a pakett bűnügyi zárlatát még nem oldották fel. A helyzet tisztázására indította az MNB a piacfelügyeleti eljárást.

A Fővárosi Törvényszék egyébként júliusban elrendelte a többségi Kartonpack-tulajdonos Britton Capital & Consulting Kft. törlését a cégnyilvántartásból, miután a társaságot május 31-én megszűntnek nyilvánította. E verdiktet azonban Kerék és Mészáros megtámadta, mivel jogértelmezésük szerint nem lehet kényszertörlési eljárás alá helyezni egy céget, melynek üzletrészei peres eljárásban – nevezetesen a Kulcsár-ügyben – érintettek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.