BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már keresni kell az üres irodahelyiséget

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jelentősen emelkedett az irodahelyiségek kihasználtsága Budapesten és az agglomerációban, a kereskedelmi ingatlanok terén felzárkózóban van a vidék is. A logisztikai ingatlanok piacán viszont negatív korrekció várható az idén.

Az elmúlt években a kihasználtság Budapesten és környékén szinte folyamatosan emelkedett - derült ki a GKI és Magyar Gyáriparosok Szövetségének (MGYOSZ) közös kutatásából. A felmérés eredménye szerint 2016 negyedik negyedévében az átlagos kihasználtság 85,5% volt, ami csaknem két ponttal magasabb az egy negyedévvel és majdnem 3 ponttal nagyobb az egy évvel korábbinál. A vidéki területeken is érezhető egyfajta emelkedő tendencia, igaz, ezt visszaesések is tarkítják. Kelet-Magyarországon az egy negyedévvel ezelőtti 71%-os kihasználtság 76%-ra, míg Nyugat-Magyarországon 76%-os mutató 80%-ra emelkedett. (A lakáspiacon is folytatódik a fellendülés ebben az évben!)

2017 elején a GKI irodapiaci indexeinek értéke a fővárosra vonatkozóan 1, az ország egészére vonatkozóan csaknem 3 ponttal növekedett. Éves összevetésben az előbbi esetében 5, az utóbbiban 6 pontos emelkedés volt regisztrálható. Mindkét esetre igaz, hogy bár a közelmúltban a jelenleginél magasabb értékeket mértünk, a jelenlegi kilátások egyáltalán nem borúlátók, sőt.

Az irodabérleti díjak terén a stagnálásra számítók vannak többségben (országos átlagban 61%), bár a növekedést előre vetítők aránya sem elhanyagolható (35%). A számszerű prognózisok arra utalnak, hogy Budapesten és környékén 3% körüli díjemelkedésre lehet számítani, vidéken, különösen a keleti országrészben ennél jóval kisebb lehet a növekedés mértéke.

Üzlethelyiség-piac: felzárkózik a vidék

Miközben új bevásárlóközpontot évek óta nem adtak át, a diszkontláncok egységeinek száma folyamatosan emelkedik. A kiskereskedelmi forgalom várhatóan a közeljövőben is dinamikus marad, számítani lehet újabb be- és kilépésekre. A jelen felmérés során a fővárosi agglomerációra illetve a Magyarország egészére vonatkozó üzlethelyiség-piaci indexek közötti „olló” némileg zárult.

Az előbbi értéke ugyanis 1, míg ez utóbbié 8 ponttal növekedett. Az egy évvel ezelőtti szintet mindkét index 8-8 ponttal haladja meg. A bérleti díjak nagy szórással, de átlagosan 1-2%-kal nőhetnek, a keleti országrészben még ennyivel sem.

Logisztikai ingatlanpiac: negatív korrekció

A GKI raktárpiaci indexe a fővárosra vonatkozóan 4, az ország egészére vonatkozóan szűk 1 ponttal csökkent az előző felméréshez képest. Éves összevetésben az előbbi 4, az utóbbi 11 pontos növekedést jelez. A Budapest környéki elbizonytalanodás hátterében a kínálat bővülése állhat. A jelenlegi indexértékek nem sokkal maradnak el a korábbi csúcstól, azaz a kilátások továbbra is optimisták. A raktárak kihasználtsága a fővárosi agglomerációban 85, a nyugati országrészben 82, a keleti régióban 80%-os. Tavaly októberben ugyanez a három adat rendre 85, 82 és 76% volt. A bérleti díjak a következő egy évben várhatóan 2-4%-kal emelkednek, leggyorsabban a fővárosban és környékén.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.