BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ketyeg az óra: gyorsan kell még költekezniük a SZÉP-kártyásoknak

Még két hónapjuk van a SZÉP-kártyák tulajdonosainak a 2015. évi feltöltésekből maradt összegek elköltésére - hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) keddi MTI-nek küldött közleményében.

Legkésőbb május 31-ig használhatók fel a SZÉP-kártyákra két éve feltöltött juttatások - jelenleg mintegy 4,2 milliárd forint van a kártyákon - ezt követően a kártyakibocsátó bankok visszautalják a munkáltatóknak a megmaradt pénzt.

[caption id="" align="alignleft" width="600"]Még két hónapig lehet a SZÉP-kártyából üdülni Fotó: MW Még két hónapig lehet a SZÉP-kártyából üdülni Fotó: MW[/caption]A szállásért és fürdőszolgáltatásokért a kártyarendelet értelmében a SZÉP-kártya valamennyi zsebéből lehet fizetni. A vendéglátás zsebben lévő összeget az ország több ezer éttermében elfogadják, a szabadidő zsebben lévő maradékból pedig akár fitneszbérletet, uszodabelépőt, színház-, koncert- vagy múzeumjegyet is lehet vásárolni.

Kiemelik, hogy a SZÉP-kártya hatása a belföldi turizmusra 2016-ban jelentősebb volt, mint korábban bármikor: a szálláshelyi költések tavaly elérték a 18,5 milliárd forintot, ami a belföldi szállásdíjbevételek egyötöde. A kártya népszerűsége a munkáltatók körében is növekedett: 2016-ban az előző évinél 10,6 százalékkal magasabb összeget, 100,1 milliárd forintot utaltak rá a munkáltatók. A januárban és februárban utalt 11,9 milliárd forint 9 százalékkal haladta meg a tavalyi feltöltéseket, a 11,2 milliárd forint költés pedig 7,5 százalékkal múlta felül a 2016-ost.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.