BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Repetáznak a Balatontourist kempingjei

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nagymértékben emelkedett a magyar vendégek aránya a Balaton-parti táborhelyeken, a külföldiek elmaradása pedig az országos átlag alatt maradt. Mivel az előszezon későn indult, kitolják az idényt.

Számottevő mértékben, tavalyhoz képest

16 százalékkal nőtt a magyar és az országosnál kevésbé, 58 százalékkal csökkent a külföldi vendégéjszakák száma a Balatontourist kempingjeiben szeptember elejéig

– tájékoztatta a Világgazdaságot az anyavállalat, a Hunguest Hotels Zrt. A járvány teljesen átstrukturálta a forgalmat és az utazási motivációkat, ez a Balatontourist saját üzemeltetésű kempingjeinek vendégösszetételében is megmutatkozott: a vendégéjszakák számában a tavalyi 43 százalék belföldi, 57 százalék külföldi arány 2020-ban 67-33 százalékra változott. A külföldek idén elsősorban német, lengyel, cseh és osztrák területekről érkeztek, míg a korábban legnagyobb küldő országok között szereplő Hollandia és Dánia az előző évi vendégéjszakák számának csak az ötödét adja.

Ezzel párhuzamosan jócskán megemelkedett a magyar vendégek aránya, miután

a Balatontourist a belföldi utazók körében olyan új vendégeket tudott megszólítani, akik még soha nem kempingeztek, de most ezt tartották a legbiztonságosabb nyaralási formának.

A csúcsidőszak az augusztus 20-i hosszú hétvégéhez köthető, ekkor volt a legmagasabb vendégszám mindegyik kempingben. Az átlagos tartózkodási idő a tavalyi 3,78 napról 3,46 napra csökkent. Ezt a belföldi, rövidebb ideig maradó vendégek arányának növekedése magyarázza. Az új vendégkör pozitív visszajelzései alapján azonban várható, hogy a jövőben is visszatérő vendégekre tettek szert az idén a kempingek, amelyek a Balatoni bringakör növekvő népszerűségét is érzékelik. Különösen a lakóautós vendégek érkeznek egyre nagyobb számban saját kerékpárral.

Fotó: Pixabay

A hosszú távú fejlesztési terveken nem változtatott sokat a vállalat a pandémia nyomán sem, rövid távon azonban módosítottak a beszerzéseken a biztonságos üzemelés érdekében: ózongenerátorokat, plexifalakat, kézfertőtlenítő állomásokat és új tájékoztatótáblákat vásároltak. Egy pályázat keretén belül megújult a Berény Naturista Kemping napozóstégje, és kialakítottak ott egy fövenyes partszakaszt is, a Füred Kempingben pedig egy vizesblokk felújítását végezték el ebben az évben támogatásból.

A Balatontourist hálózata tavaly több mint nettó kétmilliárd forint, az előző évit 9,8 százalékkal meghaladó árbevételt ért el. Az erre az évre várható forgalom nagyságáról nem nyilatkozott az anyacég.

Mindenesetre a szezont meghosszabbítják, mivel a kempingek többsége május 15-én tudott csak kinyitni, így az előszezon későn indult. Ezért ennek kompenzálására az utószezont tolják ki átlagosan két héttel. A legtovább a balatonfüredi egység marad nyitva október 11-ig. Honlapja szerint a Balatontourist kempinglánc tíz kempingjében 4200 kempinghellyel, 400 bungalóval, 200 mobilházzal, bérelhető lakókocsikkal és berendezett komfortos sátrakkal várja a kempingezni vágyókat. A legnagyobb és leglátogatottabb a balatonfüredi Füred Kemping & Üdülőfalu, amelyet a balatonszemesi Vadvirág Kemping & Üdülőfalu követ, majd a révfülöpi Napfény, a balatonakali Strand-Holiday és a balatonberényi Berény Naturista Kemping következik a sorban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.