BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megduplázódott a szállodák forgalma a nemzeti ünnepen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több mint a kétszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a nemzeti ünneppel egybeeső hosszú hétvégén a márciusban szokásos adatokhoz képest, az átlagos foglalási érték 50 ezer forint, és jellemzően két éjre szól, a szálláshelyek között pedig a wellness a legnépszerűbb

A Szállás.hu szerdai közleménye szerint az év eleji négynapos pihenőt követően ez a 2. hosszú hétvége az idén, az utazási kedv megnőtt. Az átlagos foglalási érték nagyjából ötödével magasabb az időszakban szokásosnál – idézik Keresztes Nórát, a a portál marketing menedzserét a közleményben.

A felmérés szerint

minden ötödik üdülést SZÉP-kártyával tervezik fizetni a vendégek, az üdülések átlagos értéke 62 ezer forint. Az apartmanok, a négy- és a háromcsillagos hotelek fogadják a legtöbb vendéget, a foglalások kétharmada ezek valamelyikébe szól.

A legnagyobb vendégforgalomra Hajdúszoboszló, Eger és a főváros számíthat. Szeged, Gyula és Hévíz felé is sokan utaznak. A legnépszerűbb települések toplistájára még Pécs, Siófok, Miskolctapolca és Debrecen került fel.

Fotó: AFP

Magyarország nevezetességei közül a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Festetics-kastély és az egri vár a legvonzóbbak a

Szallas.hu adatai szerint.

A forgalomból a megyék között legnagyobb arányban Heves (12,8 százalék), Pest (9,1 százalék) és Zala (8,5 százalék) megye részesülnek.

A foglalások többsége belföldre szól, ugyanakkor a külföldre indulók jellemzően Lengyelországba vagy Csehországba látogatnak – ismertette Keresztes Nóra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.