Izraelben és a palesztin területeken éppenséggel semmi jele a béke közeledtének, sőt, de a szóba jöhető fővárosokban egyre komolyabban latolgatják annak a béketervnek az esélyeit, ami Abdullah herceg szaúdi trónörökös nevéhez fűződik. A javaslat részleteiről kevés szivárgott ki. Annyit tudni, hogy Izrael megkaphatná az arab országoktól a diplomáciai elismerést és a normális kapcsolattartást velük, ha kivonul az 1967-ben megszállt területekről,
vagyis a Gázai övezetből, a Jordán folyó nyugati partjáról (Ciszjordániából) és Kelet-Jeruzsálemből.
A Time-nak nyilatkozva Abdullah még annyit árult el, hogy szerinte nem kellene Izrael és a palesztinok közötti
előzetes tűzszüneti egyezménnyel bajlódni, hanem első lépésben szét kellene választani a harcoló feleket, közéjük vezényelni békefenntartókat, majd egy következő lépésben nyomásgyakorlással rávenni őket, hogy visszatérjenek a tárgyalóasztalhoz. Azt is mond-
ta, hogy a további megoldást
az amerikai Tenet-terv és Mitchell-jelentés mentén kellene keresni.
A javaslat annak ellenére is meglepően jó fogadtatásban részesült, hogy így első látásra nem túl életszerű - nincsenek frontvonalak, amelyek mentén szét lehetne választani a harcolókat; kinek a dolga lenne ez; ki vállalná a békefenntartást, amikor szinte biztos, hogy valamelyik oldal felé részrehajlással vádolnák stb. Ariel Saron izraeli miniszterelnöknek mégis jó oka volt nem elutasítani, hanem érdekesnek nevezni az elgondolást, hiszen országa hosszú távon csak akkor maradhat fenn, ha az arabok is elismerik; a többi ebben az öszszefüggésben szinte mellékes. Az viszont nem az, hogy Izrael két közvetlen szomszédja, Szíria és Libanon egyelőre hallani sem akar Abdullah ötletéről. (SZH)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.