Vitathatatlan, hogy a jó infrastruktúrával bíró önkormányza-tok a tőkeszerzésben előnyben vannak azokkal szemben, amelyek földrajzilag nem túl jó helyen fekszenek. Mégis, talán nem mindegy az: egy-egy város, település vezetése milyen tevékenységet fejt ki annak érdekében, hogy letelepítse azon cégeket, amelyek adójából majd ő is profitálni kíván.
A legtöbb iparűzési adót beszedő önkormányzatok vezetői egyöntetűen állítják, óriási lehetőségeket teremtett számukra, hogy komoly vállalatok jöttek hozzájuk. Az ott lakók megélhetési lehetőségei, életük minősége ugrásszerűen javult.
Egy település, város fejlődése normál esetben egyenletesen araszolgató.
Hirtelen kiugrásra csak ott számíthatnak, ahol meg tudnak szerezni maguknak egy-egy nagyobb céget, s ezzel többletforrást visznek a rendszerbe. Van azonban, ahol a tőke bejövetelének feltételeit diktátumnak tekintik, s ezért ellenállnak. A tőkének kétségkívül nem az a célja, hogy jól járjon a település. Sokszor valóban kemény követelésekkel lépnek fel azokkal a városokkal szemben, ahova menni akarnak. (Lásd Nagykanizsa esetét az olasz Redilcóval.) Látni kell azonban azt is, hogy mindez hirtelen felemelkedést hozhat az ott lakóknak. S bizonyosfajta függetlenséget.
Tovatűnőben van ugyanis az az idő, amikor az önkormányzati vezetőnek leginkább politikailag kellett jól helyezkednie. (Nem mondom, hogy lehet teljesen függetlenedni a politikától, hiszen egy-egy nagy állami beruházás esetén - lásd autópálya - azért nem árt jóban lenni a felső politikai körökkel.) Kétségtelen azonban, hogy amennyiben egy önkormányzat vezetői jól tudják "eladni" magukat, s ötleteikkel, kedvezményeikkel, folyamatos ottlétükkel jól menedzselik településüket, akkor tőkét tudnak szerezni, letelepíteni. Ekkor pedig szinte már csak azon kell törni a fejüket, mire költsék az évente rendszeresen - lobbiktól, kapcsolatoktól függetlenül befolyó - pénzeket, az iparűzési adót.
Kamasz Melinda
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.