Békésen, barátságosan startolt a legújabb kori magyar demokrácia negyedik parlamenti ciklusa. A harsányan hatékony kampány lendületéből meghökkentő nehézségek közepette bár, de lassacskán kikeveredő politikusok az elmúlt napokban civilizált meglepetésekkel kedveskedtek híveiknek és ellenfeleiknek. Az Országgyűlés állandó bizottságairól figyelemre méltó kompromisszumok után hétfőn aláírt megállapodást éppúgy indokolt ezek közé sorolnunk, mint a Ház alakuló ülésének hangvételét. Mondhatni, épületes volt látni, amint a leendő miniszterelnök megköszöni távozó elődje ténykedését. Meg azt is, hogy Orbán Viktor a maga sajátos módján rendre tetszést nyilvánít Medgyessy Péter beszédének egyes fordulatai hallatán.
Mindebből azonban oktalanság lenne messzemenő következtetéseket levonnunk. Amit eddig láttunk, az csupán előjáték: a történet valójában ezen a héten, a kormányprogram esedékes vitájával kezdődik, hogy rövidesen a száznapos csomaghoz kapcsolódó előterjesztésekkel folytatódjék. (A tervezetek egy részét már kidolgozták és benyújtották, tehát az első, komótos lépéseket nyilván nagy hajsza követi.)
A parlamenti munka utóbbi években szimbolikus kérdéssé emelkedett menetét illetően a várhatóan izzasztó képviselői nyár persze nem mérvadó. A továbbiakra nézvést annyit tudunk, hogy a szocialisták ugyan hetente, de kétheti munkarendben szeretnének ülésezni. Az ellenkező értelmezések ellenére a parlamenti munka lényege a szavazás, legyen szó napirendről, jogszabályokról, interpellációkról. Márpedig, amennyiben a döntések kéthetente aktuálisak, az, hogy a szakpolitikus képviselők hetente egy-két-három napon át vitáznak a kurrens előterjesztésekről, másodlagos. Igaz, mindez egyelőre csak terv, s nem biztos, hogy elnyeri az erőteljes érdekérvényesítő képességű szabad demokraták tetszését. (Az viszont egyértelmű, hogy az ellenzéknek érdemi kifogása az ismert előzmények okán nem lehet.)
A példa ugyanakkor jelzi: az MSZP keresi az egyensúlyt a baloldal demokratikus érzékenységre épített imázsa, valamint a Ház működtetése és a többség állandó prezentálása között. Arra feltétlenül érdemes lesz figyelni, hogy a koalíció miként tudja fenntartani a szakadatlan készenlétet, s - főként és elsősorban - biztosítani a határozatképességet minden alkalommal. Valamint arra is, hogy a saját jogszabálytervezetekkel és -módosításokkal készülő, bizonyítottan fegyelmezett ellenzék - afféle premier gyanánt - tesz-e esélyes kísérleteket az egységes kormánypártok direkt leszavazására. Ilyesmire ugyanis eleddig nemigen volt - hiszen az arányokból adódóan nem is lehetett - precedens. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.