BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Állandó hullámzásban

Magyarország szerepe a Flextronicsnál megváltozott, olcsó termelőhelyből magas hozzáadott értéket képviselő térséggé léphet elő - fogalmaz Devecz Miklós, a múlt héten több mint ezerfős leépítést bejelentő cég fejlesztési igazgatója. A hosszú távú sikernek azonban szerinte számos feltétele is van.
2002.05.21., kedd 00:00

A legutóbbi adatok szerint még több mint tízezer alkalmazottal dolgozó Flextronics International Kft. (FI) 1999 októberében nyitotta meg harmincfős mérnöki fejlesztő központját Zalaegerszegen. A 125 millió forintos állami támogatással megvalósuló egység mechanikai, elektromos (szoftver/hardver) panelek, illetve folyamatok tervezésével, ellenőrző berendezések fejlesztésével foglalkozik. Ma már az FI mind a négy gyárában - Nyíregyházán, Sárváron, Tabon és Zalaegerszegen - van olyan mérnöki apparátus, amelyik a prototípusok tömeggyártásához szükséges, úgynevezett termékbevezetési innovációt képes megvalósítani - emeli ki Devecz Miklós. A cég ugyan az elmúlt napokban azáltal került a figyelem középpontjába, hogy a Microsoft Xbox játékkonzoljainak szerződéses gyártását Magyarországról még e hónapban Kínába költözteti, s így mintegy ezer honi munkahely szűnik meg. A döntéshez azonban az is hozzátartozik, hogy a vállalat egyre inkább magas technológiai színvonalú végösszeszerelő, fejlesztési és logisztikai tevékenységet bíz a magyar egységre. A végeredményben nagyobb hozzáadott értéket képviselő tevékenység jele, hogy az FI már mintegy ezer mérnököt foglalkoztat Magyarországon.

A vállalat célja, hogy minél több ügyfele a teljes körű gyártási szolgáltatását vegye igénybe. A közvetlen termelés mellett a fejlesztést és a teljes körű logisztikát is felölelő munkára egyre nagyobb a kereslet, s részben ennek révén az elmúlt pénzügyi évben mintegy 13,1 milliárd dolláros forgalom mellett a világpiacon vezető pozícióba jutott cég. Az elsőség megőrzése érdekében azonban a kereslethez való minél gyorsabb igazodás, a rugalmasság az egyik fő feltétel. A termelőkapacitásnak - így az élőmunkának is - a hatékonyság megőrzése érdekében az aktuális megbízásokhoz igazodva kell változnia.

Bár a kereslet tér- és időbeli ingadozásaihoz a magyar munkavállalók az eddigi tapasztalatok szerint nehezen igazodnak, Devecz Miklós bízik benne, hogy sikerül az FI-nek a keleti országrészben felkínált munkalehetőséggel megfelelő motivációt biztosítani. Az Xbox-gyártás elköltözése azonban jelzi, hogy Magyarország elvesztette a régióban a tőkevonzás szempontjából első helyét. Ennek az FI számára - mint a fejlesztési igazgató elmondta - négy fő magyarázata van. Egyrészt a teljes termelési költség, illetve azon belül a bér és bérterhek jelentős emelkedése nem járt együtt a hatékonyság azonos szintű növekedésével. Másrészt a forint erősödése reálértéken drágította a termelést. Harmadrészt a feltáró infrastruktúrák nem mutatják a kellő fejlettséget. Negyedrészt pedig a magyar beszállítók nem kellő mértékben képesek a nemzetközi kooperációra.

Bár a cég a zalaegerszegi reptérfejlesztéshez 80 millió forintos támogatást ajánlott fel, az infrastruktúra fejlesztését alapvetően kormányzati feladatnak tartja, a versenyképes középvállalati réteg segítésével együtt. "Az érzéseim azonban vegyesek a beszállító-ipar jövőjével kapcsolatban, a pozíciók javítása érdekében kétségtelenül kemény állami szerepvállalásra van ugyanis szükség" - állapítja meg Devecz Miklós, aki példaértékűnek tartja az ír gyakorlatot. Szerinte olyan központi szakértői kört kellene létrehozni, amely segít az adott cégnek megalkotni 3-5 évre szóló stratégiáját, majd elszámoltatható módon segíti annak végrehajtását is. A technológiai megújítást célzó központi támogatásokat pedig nemhogy leállítani, hanem egyéb finanszírozási formákkal kiegészítve felerősíteni kellene - utal a siker feltételeire a FI fejlesztési igazgatója.



A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.