Dr. Papanek Gábor: K+f: publikációtól a GDP-növelésig

Az innováció Magyarország gazdasági felzárkózásának kulcskérdése. A korszerű növekedéselméletek is a műszaki haladást minősítik a gazdasági fejlődés fő forrásának, s a világméretű versenyben is a tudományos-technológiai innovációk, az újabb és újabb termékek és technológiák kapják a fő szerepeket. Ugyanakkor sajnálatos tény, hogy - miként erre az Európai Bizottság Az európai kutatási térség felé című dokumentuma is rámutatott - jelenleg e versenyben még az igen gazdag tudományos hagyományokkal rendelkező Európa is fokozatosan teret veszít fő riválisaival szemben.

A magyar gazdaság nemzetközi versenyképessége napjainkban különösen veszélyeztetett. A világgazdasági fórum Globális versenyképességi jelentés, 2001-2002 című kötete szerint ugyan gazdaságunk jelenleg a technológiaimportáló ország-csoport - azaz a középmezőny - élére sorolható, de felzárkózásunk, az előttünk járókhoz való közeledésünk a termelőszféra innovációs képességének mielőbbi és jelentős javítását igényelné. A haladás fő gondját a hazai innovációs rendszer széttöredezettsége; e rendszer irányításának és működésének számos zavara jelenti. Ráadásul a GKI Rt. 2002. májusi előrejelzése szerint a forint erőteljes felértékelődése és a bérköltségek igen gyors emelkedése nehezen megszerzett pozíciónk megőrzését is veszélyezteti. 2001-ben a reálfelértékelődés - a májusi sávszélesítés nyomán - mind fogyasztói árszinten, mind a (kivitel szempontjából fontosabb) feldolgozóipari belföldi értékesítési árak emelkedését figyelembe véve meghaladta a 7 százalékot, s az idén hasonló szintű reálfelértékelődés valószínű. A (döntően a választási ígéretekkel kapcsolatosan) bejelentett, illetve végrehajtott intézkedések nyomán a bérek emelkedése 2001-ben reálszinten 9 százalékos volt, s az idén ismét 11 százalékos növekedés várható, ami messze meghaladja mind a termelékenységjavulás hazai ütemét, mind a versenytársainknál végrehajtott béremelések mértékét. A fajlagos bérköltség alapján számított nemzetközi versenyképesség így két év alatt a nemzetgazdaság egészében drámai mértékben, közel 25 százalékkal romlik, ami a kedvezőtlen világgazdasági helyzeten túlmenő fontos oka volt annak, hogy exportunk korábbi dinamikája megtört. Az elmondottak miatt gazdaságunk jövője szempontjából különleges fontosságúak a versenyképesség-javító erőfeszítések, mindenekelőtt a hosszú távra ható tudomány- és technológiapolitikai intézkedések. Nyilvánvaló ugyanis, hogy helyzetünkben csak az innovációtól várhatjuk termelőszféránk versenyképességének az erősödését, mind korszerű termékeink keresletének az árfolyam-emelkedés ellenére bekövetkező növekedését, mind a bérkiáramlást ellentételező termelékenységjavulást. S bár az új termékek és technológiák bevezetése a mikroszféra feladata, nem vitatott, hogy a vállalati erőfeszítéseket a gazdaságpolitikának ösztönöznie és támogatnia is kell. A főbb tennivalókat a korábbi kormány is ismerte, s a most hatalomra kerülő pártok programjai is vázolják.

Tudomány- és technológiapolitikánk jövőbeli fő feladata az, hogy növelje a meglevő/megszerezhető - a kívánatosnál szerényebb - k+f források, kiemelten a hazai és külföldi tudásbázisok felhasználásának a hatékonyságát. A korszerű tudásalapú gazdaság kialakításához mielőbb fel kell számolnunk a tudást létrehozó, szétosztó és felhasználó intézmények közt máig élő szakadékot. A szellemi tulajdonhoz fűződő jogok érvényesítési lehetőségeinek a megteremtésével létre kell hoznunk a tudásáramlás alapvető előfeltételét. Az adó- és támogatáspolitika segítségével is erősítenünk kell a vállalati-vállalkozói szféra innovációs készségét. Módot kell találni arra, hogy a tudás közvetítésére hivatott intézményi hálózat valóban betölthesse feladatát. A vázoltak megvalósítása nem nélkülözheti a tárcaközi koordinációt - és a megfelelő hatáskörrel, illetve érdekérvényesítő képességgel rendelkező koordinátori intézményt sem. S mindezek megvalósítását sürgeti, hogy előttünk járó versenytársaink a lisszaboni csúcs nyomán szintén a k+f szféra és a vállalatok közötti kapcsolatok javítására készülnek, így a jelzett intézkedések halogatása lemaradásunk további gyors növekedését eredményezné.

Komoly intézkedéseket sürget az innováció segítését célzó nemzetközi források befogadási feltételeinek a javítása, kiemelten az EU kutatás-fejlesztési programjaiban való részvétel növelése is. A 2002. márciusi barcelonai EU-csúcs az innovációs "beruházásokat" - kiemelten a tudományos eredmények termékké formálását - az európai stratégia kiemelt elemének minősítette. A közeli jövőben induló négyéves 6. keretprogram korábbiaknál nagyobb forrásait azonban előreláthatólag az eddigieknél nehezebben szerezhetjük majd meg.

El kellene gondolkodnunk tudomány- és technológiapolitikánk prioritásairól is. Évtizedekre visszanyúló s máig élő hagyomány ugyanis, hogy e prioritások nem ismerik el a "tudomány-", illetve a "technológia"-fejlesztés együttes erőfeszítéseiből, kölcsönhatásaiból nyerhető előnyöket, s nem törekszenek hasznosításukra. Igazán gazdag tapasztalataink vannak azonban arról, hogy a kutatás sikere (pl. a nagyszámú konferencia, publikáció stb.) önmagában nem javítja gazdasági kilátásainkat, GDP-növekményt csak akkor hoz, ha az eredményeket alkalmazzák hazai gyakorlatunkban is. Ezért a közeli jövőben a korábbiaknál lényegesen nagyobb súlyt kellene kapniuk az innovációs tudás terjedésével, a technológiatranszferrel, a termelőszféra eddig gyakran szem elől tévesztett honosítási/adaptációs erőfeszítéseivel kapcsolatos támogatásoknak.

Végül mind hazai, mind nemzetközi összefüggéseiben súlyos probléma a tudomány- és technológiapolitikát célszerűen képviselő intézmény kérdése is. Az elmúlt években az adott tennivalókat az OM kutatás-fejlesztési helyettes államtitkársága látta el. Ez Európában szokatlan feladatkijelölés. Bár a nemzetközi gyakorlat számos megoldást ismer - a k+f-ért az államok sorában, így Francia- és Németországban minisztérium s ezen belül többnyire államtitkár a felelős, másutt, pl. Angliában önálló kutatási kormányhivatal működik, a kormányzati kutatás-fejlesztési pályázatok ügyét szinte mindenütt ügynökségek intézik -, a k+f irányítását sehol nem juttatják szerény hatáskörrel és a tárcaegyeztetésekben csekély érdekérvényesítő erővel bíró szintnek. S a tárgykör nemzetgazdasági jelentősége miatt valószínű, hogy e téren is hasznos lenne követnünk a sikeres nemzetközi példákat.