BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Igény minimálbér-kompenzációra

A tavalyi ötezerrel szemben az idén több tízezer igénylés futott be a minimálbér-kompenzációs pályázatra. A viszsza nem térítendő, egy öszszegben folyósítandó támogatásokról május végéig dönt a munkaerő-piaci alap irányító testülete. Alábbi öszszeállításunk válaszolóit arról kérdeztük, igénybe veszik-e a kompenzációt. Mint kiderült, ez sok cégnek jelenthet mentőövet, hiányában jó néhány vállalkozás kényszerülne létszámleépítésre.
2002.05.17., péntek 00:00

Nagy Ferenc:

A vevők diktálnak

"Száztizenötmillió forintos kompenzációra nyújtottunk be pályázatot, kérdés, hogy a rendelkezésre álló tizenötmilliárdból hány cégnek jut majd támogatás - fejtegette a Jeanette Ruházati Kft. ügyvezető igazgatója. - A minimálbér-emelkedés miatt az idén cégünknél nem volt létszámleépítés, tavaly volt már egy harmincfős csökkentés. A termékek árában nem lehet érvényesíteni a költségnövekedést, a vevőket nem érdekli, hogy erősödik a forint, illetve növekszik a minimálbér. Tudomásul kell vennünk, hogy a vevők diktálnak, hiszen ha nem elégedettek az árral, akkor a bérmunka-megrendelést elviszik a Távol-Keletre, vagy a tőlünk keletebbre fekvő országokba. Úgy vélem, hogy a jövőben jó néhány textilipari cég kényszerül arra, hogy becsukja kapuit."



Sarlós Bernát:

Termékfejlesztés

"Cégünknél a műanyag-feldolgozásban, a cipő- és műanyagalkatrész-gyártásban foglalkoztatott dolgozókat érintette a minimálbér-emelés. A cipőkészítésben dolgozók több mint hatvan százalékának a bérét kellett növelni - mondta a Pemű Műanyagipari Rt. elnök-vezérigazgatója. - Mivel a cipőket külföldi megrendelésre gyártjuk, így az árakat emiatt nem tudtuk módosítani. Igyekeztük a termelékenységet javítani, de a keletkezett veszteséget nem tudtuk kompenzálni. Létszámot nem csökkentettünk, hiszen megkötött szerződéseink vannak, a termelés bővült, s a Széchenyi-terv pályázatán elnyert támogatás segítségével a tervezett beruházásunkat is meg tudtuk valósítani. Ami a minimálbér-emelést illeti, az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Az természetes, hogy egy olyan országban, amely az Európai Unióhoz kíván csatlakozni, növelni kell a jövedelmeket. Ugyanakkor tény az is, hogy ezáltal egyes iparágakban jó néhány exportáló cég versenyképessége romlik. Házon belül is keressük a megoldásokat. A minimálbér-emelés némi bérfeszültséget is okozott a cégnél, ennek a feloldása folyamatban van, de egy év alatt nem lehet rendezni. Egyébként nem pályáztunk a kompenzációra, a támogatás nem fedezné veszteségeinket."



Kurucz István:

Megoldás önerőből

A tapasztalat azt mutatja, hogy a régióban lévő vállalkozások többségének önerőből sikerült megoldania a minimálbér-emelést - mondta az Iposz karcagi testületének elnöke, aki maga is építési vállalkozó. Az mindenképpen kedvező, hogy a kompenzációs keret hét és félszerese a tavalyinak, és a pályázók köre is bővült az egyéni vállalkozókkal. Ugyanakkor több helyről hallottam, hogy jó néhány cégnél a dolgozók körében feszültséget okozott a kötelező emelés. A központi rendeletnek köszönhetően ugyanis a szakképzetlen dolgozók, s azok is fizetésjavítást kaptak, akik mondjuk pár hónapra vállaltak munkát, csak azért, hogy újra igénybe vehessék a munkanélküli-segélyt. Nem minden cégnek volt módja ugyanakkor arra, hogy ezt a feszültséget feloldja, s ez egyes helyeken a munkamorál romlásához vezetett. Azt hiszem, minden vállalkozás életében fontos, hogy a bérek teljesítményarányosak legyenek. A környékünkön arra is akadt példa, hogy egyes külföldi bérmunkáltatók - a cipő- és fémiparban - továbbvonultak, s ezentúl Ukrajnában gyártatnak, ahol jóval olcsóbb a munkaerő. Az építőiparban egyébként a minimálbér-emelés miatt nem lehet változtatni az árakon, hiszen a piac határozza meg, hogy egy-egy munka elvégzését mennyiért lehet elnyerni."



Paulik Rudolf:

Versenyképesség

"Kompenzációra tavaly is sikerrel pályáztunk, s reméljük, hogy az idén is kapunk támogatást - hangsúlyozta a Fővárosi Kézműipari Rt. vezérigazgatója. - Cégünknél közel négyezer embert foglalkoztatunk, s közülük majdnem mindenkit érintett az emelés, mely a társaságnál százmillió forintos költségnövekedést jelentett. Támogatás hiányában kénytelenek lennénk felélni a vagyont, csökkenteni a létszámot, s nem elképzelhetetlen, hogy az üzembezárást sem tudtuk volna elkerülni. Mindenesetre arra számítunk, hogy a közeljövőben újabb minimálbér-emelés nem lesz. Cégünk bőrdíszműgyártással, munkavédelmi termékek készítésével, műanyag-feldolgozással foglalkozik, s a hozzánk hasonló profilú cégekkel együtt társaságunk sem tudja áraiban érvényesíteni a növekvő költségeket. Évi hárommilliárd forintos forgalmat bonyolítunk le, s ennek mintegy fele a külföldi értékesítésből származik. A kilencvenes évek előtt a kelet-európai országokkal kereskedtünk, de a rendszerváltást követően sikerült Nyugat-Európában új piacokat szereznünk, s az ottani vevőinket szeretnénk megtartani. Mivel a belföldi piac bővülésére nem számíthatunk, számunkra létkérdés, hogy az exportpiacon megőrizzük a versenyképességünket. "

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.