Der Spiegel
Brcko bosnyák kerületben, később talán (szerzőjének reménye szerint) az egész bosnyák-horvát szövetségben, sőt egész Bosznia- Hercegovinában valósággá válik Manfred Rose heidelbergi professzor egyszerű, hatékony adójogi tervezete, amely eredeti formájában 33 oldal volt. A kísérleti adótörvény a magva annak a reformnak, amelyet a négymillió lakosú országban a Nemzetközi Valutaalap, az ENSZ és a német fejlesztési segélyek minisztériuma bábáskodásával be akarnak vezetni. Az egykori Jugoszláviában eddig pénzügy-politikai zűrzavar uralkodott. Rose javaslata éppen az olyan gyenge helyzetű gazdaságok számára készült, ahol a csempészet, a feketemunka, az adók és vámok elkerülése a jellemző. Az egyszerű adójog érthető az állampolgárok számára, és helyreállítja az állam iránti bizalmat. A szerző szerint természetes, hogy egy adóelképzelést nem lehet egy az egyben megvalósítani, adaptálni kell a helyi körülményekhez. A "piacorientált jövedelemadó" lehetőleg nem avatkozik be a piaci viszonyokba, elsősorban a tőkeképződés elősegítésére irányul. Adót csak a munkával keresett jövedelemre kell kivetni, a vállalatok csak a minimális hozamot meghaladó nyereség után adóznak. Míg Rose Németországban is megvalósíthatónak tartja elképzelését, ellenlábasai azzal érvelnek, hogy bonyolult gazdasághoz nem illik az ilyen nem differenciált adórendszer.
Financial Times
A brit kormány 1997-ben úgy ítélte meg, a viszonyok nem alkalmasak az euróövezethez való csatlakozásra. Úgy döntöttek, hogy a 2001. évi választások után kell népszavazásra bocsátani a kérdést, ha a csatlakozás körülményei kedvezőek. Azóta Blair miniszterelnök egyre lelkesebben, Brown pénzügyminiszter egyre óvatosabban nyilatkozik. Engedték, hogy túlságosan azonosítsák őket az egymással ellenkező véleménnyel. Ezért akármi is lesz a döntés, egyikük nyertesnek, a másikuk vesztesnek fog látszani. Csak ők maguk hozhatják helyre a dolgokat. Blairnek továbbra is a belépés hiteles útjáról kell beszélnie, Brownnak pedig több pozitívumot kellene mondania a csatlakozás elvéről. Az euró Nagy-Britannia érdeke, de a csatlakozáshoz először is a font árfolyamának esnie kell. A bizonytalanság kárt okoz; a piacoknak bízniuk kell abban, hogy a kormányfő és a pénzügyminiszter elvben egyetért. Az ellentétes nyilatkozatoknak meg kell szűnniük, mert különben a sikeres csatlakozás szinte lehetetlenné válik.
Handelsblatt
A Kreml az olajexportőr és -importőr országokból álló szervezetet szeretne, amely megállapítaná az árakat és a hosszú lejáratú szállítások mennyiségét. A Nyugatot, elsősorban az USA-t viszont az orosz olajnagyhatalom újjászületése kiszabadítaná az Arab-öböl menti országok karmaiból. Ehhez a távoli Kelet-Oroszországból a Csendes-óceán partjáig nyúló vezetékeket kellene megépíteni. Ehhez milliárdos amerikai beruházások lennének szükségesek. Ráadásul Oroszország még inkább rá volna utalva az olajexportra és általában az egykori hidegháborús ellenféltől való függésre. Az OPEC-kel vívott árháborúban az oroszok alulmaradhatnának. A Szovjetunió azért ment tönkre, mert az amerikaiak rá tudták beszélni a szaúdiakat, hogy az olajárat hagyják a mélybe zuhanni. A Nyugat eddig nem ellentételezte az orosz segítséget, sőt, állandóan újabb nehézségeket támasztott Putyinnak. Pedig az orosz elnök szerint csak a Nyugathoz való közeledés hozhatja meg Oroszország számára a szükséges beruházásokat. A Nyugatnak pedig nem szabadna késlekednie e törekvés elismerésével, mert Putyin elődei is azzal veszítették el otthoni népszerűségüket, hogy a nép kezdeti bizalmát nem erősítette semmi kézzelfogható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.