Némiképp másként fejlődött a hazai kiutaztatói piac, mint azt az 1990-es évtized elején várták a szakemberek. Ez vonatkozik a keresleti és kínálati oldal szereplőire egyaránt - vélekedik Békefi Veronika. Tíz éve - az utazási lehetőség kiszélesedésekor - még gyors felfutással számolt a szakma, ám egyrészt a szűkösebb anyagi lehetőségek, másrészt az eltérő utazási szokások miatt nálunk nem az a fejlődési pálya rajzolódik ki, mint a mindig jó példának tekintett Ausztriában. Emellett a kínálati oldal, azaz az utazási szakma profilváltása is lassabb volt, illetve ez a folyamat még ma is tart. Vagyis korábban a beutaztatásból származó devizabevételektől függött, hogy a cégeknél mennyit tudnak kiutazásra költeni, mivel általában mindkét üzletággal foglalkoztak. Ez a vegyes profil még mindig nagyon jellemző, bár ma már nem szükségszerű. Nem vált el azonban egymástól teljesen az utazásszervezés és -közvetítés sem, hiszen még nagyon sok olyan vállalkozás van, amely mindkét tevékenységet végzi. A letisztulás ugyan megkezdődött, de még nem fejeződött be. Mindezt még tetézik a turizmust sújtó aktuális gondok, mint például a tavalyi terrorcselekmények a világban. Ezért a cégek a korábbiaknál is jobban egymásra vannak utalva, s tudják, hogy utazási ügynök és utazásszervező csak egymást erősítve, szorosan együttműködve tud stabil maradni. Ez vezetett például oda, hogy a Neckermann a közelmúltban a korábbiaknál szorosabbra fűzte kapcsolatát a West Travellel.
Mint Békefi Veronika mondta, ez a fajta kapcsolat a Neckermann gyakorlatában nem új, hiszen 17 olyan partnerük van, akikkel hasonló alapokon nyugszik a közös munka. Ez egyébként mindkét félnek kívánatos, hiszen egyrészt stabil termékskálát jelent, Neckermann-minőséget kedvező árakon, s csökkenti az ügynök kockázatát is, ugyanakkor az utazásszervező jóval több csatornán tud eljutni az utazókhoz. Az ilyenfajta, illetve a más alapokon nyugvó együttműködés is elterjedt ma a piac szereplői között.
A turisztikai szakember szerint az idén június elején még mindig nagyon nehéz megmondani, hogy milyen lesz az idei nyári szezon a kiutaztatásban, hiszen a foglalások nagyon hullámzóan érkeznek, aminek okát egyáltalán nem lehet tudni. Vannak időszakok, amikor meglódul az értékesítés, s akkor mindenki optimista, s vannak napok, hetek, amikor akár még visszaeséssel is számolni lehet. Azt sem lehet pontosan tudni, hogy melyik évben mi lesz az igazán kelendő. Míg tavaly a görög tengerpart volt az első számú cél, addig az idén inkább a spanyol és török üdülőhelyek tűnnek befutónak. Ez mutatja, hogy ma már az utazók jelentős részénél nemcsak az ár számít, sokan keresik a különlegesebbet, illetve a magasabb szintű szolgáltatást. A bizonytalanság ellenére az idén a tavalyi 8 milliárd forintot meghaladó éves forgalmat szeretnénk elérni - mondta Békefi Veronika.
Minden tényezőt figyelembe véve a Neckermann-nál hároméves távlatban gondolkodnak. Így a következő években szeretnék elérni, hogy a Kanári-szigetekhez hasonlóan Cipruson, Tunéziában és Mallorca szigetén is egész évben tudjanak üdüléseket ajánlani, a nyári szezonban egy-két új üdülőhelyet bevezetni a magyar piacra, illetve hogy a téli időszakban visszatérően legyen stabilan olyan utazási lehetőség, mint például Kenya és Dominika, amit a cég már az elmúlt években is kínált.
Lázár Ildikó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.