BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átszervezés után a KFKI

Noha nem tartozik a "piaci harcokban edzett" alapító-tulajdonos irányítók közé, Ludman Lajos ma már az egyik vezéralakjává vált a KFKI-csoportnak. A hazai tulajdonú informatikai vállalkozások legnagyobb árbevételű társaságának vezérigazgatója meghatározó szerepet játszott a csoport eddigi legjelentősebb átszervezésében, ami áprilisra fejeződött be.
2003.04.22., kedd 00:00

Az átalakítás ötlete a vezetés egészéé volt, de az ezzel kapcsolatos első dolgozatokat ő írta, s az átszervezés operatív irányítását is végezte. A hazai informatikai piac egyik legnagyobb csoportját alkotó KFKI csúcsvezetését alkotók egyben alapító tulajdonosok is, az elődvállalat révén több évtizedes közös múlt köti össze őket. Mindkettő alól kivétel a vezérigazgató, aki alkalmazotti státusban alig több mint másfél éve csatlakozott a társasághoz, de mint mondja, úgy érzi, rövid időn belül be- és elfogadták őt az operatív irányítói poszton. Ezt az is megkönnyítette, hogy Ludman Lajos karrierjének egyik korábbi állomásán, a brit ICL-nél közös informatikai projekt révén szoros kapcsolatba került a KFKI-val. A cégcsoport átszervezésének kérdése néhány éve vetődött fel, mára azonban a jövedelmezőség javítása és a piaci pozíciók erősítése érdekében elkerülhetetlenné vált - mutat rá Ludman Lajos. A csoport kezdettől fogva nagy önállósággal rendelkező leányvállalatai hoszszú éveken keresztül a növekedést helyezték előtérbe. Ez meg is felelt az akkori piaci helyzetnek, annak ellenére, hogy már akkor látszottak a csoporton belüli kettősségek, átfedések az egyes tevékenységekben.

A piac azonban ma már nem bővül olyan mértékben, mint korábban, ezért a hosszú távú fennmaradás érdekében a hatékonyságjavítást kellett előtérbe helyezni. A csoportot a fő tevékenységei - szoftverfejlesztés, hálózatüzemeltetés, informatikai biztonság, üzemeltetés, tanácsadás stb. - mentén szervezték át. A vezérigazgató már az őszi bejelentéskor arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatékonyságot az átláthatóbb szervezettől és nem a létszámcsökkentéstől várják. Igaz, nem zárta ki, hogy szükség lesz némi karcsúsításra is, hiszen mint mondta, a cégek a növekedési időszak idején csúcsterhelésre rendezkedtek be, de végeredményben a tavaly közel 20 milliárdos árbevételt elért csoport létszámmérete ma is 700 fő körül alakul. Az átalakításra tavaly 110 millió forintot fordítottak, az idén további 230 milliót költenek.

Az alapjában véve derűlátó vezérigazgató úgy látja, az informatikai piac a tavalyi nem igazán könnyű év után az idén még nehezebb körülményekkel számolhat. A piac továbbra is stagnál, s nem várható az informatikai megoldások iránti kereslet növekedése. A korábban húzóágazatnak számított távközlési szektor sem mutat nagyobb érdeklődést új it-beruházások iránt, ezért a csoport a pénzügyi megrendelőknél kívánja a helyzetét erősíteni.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.