Bizonytalan útitervek

Útitervről szólva a diplomáciában a palesztin-izraeli megbékélésre kidolgozott négyhatalmi (amerikai-orosz-ENSZ-EU) menetrendet értik. Tőle függetlenül mind gyakrabban merülnek föl más útiterv-metaforák is, főként az ügyben, hogy mit akar(jon) kezdeni Washington a hirtelen a maga számára is egyértelművé vált hegemón helyzetével. Közelebbről: milyen útiterve van az izraeli-arab viszony egésze, a tágabb közel- és közép-keleti térség számára, vagy éppenséggel a világ rendje, igazgatása szempontjából, képzel-e még valamilyen szerepet az ENSZ-nek?

Az egyik bökkenő az időkorlát. Míg a palesztin-izraeli útiterv két év alatt hozna megoldást - amit a helyzet ismerői eleve dőre derűlátásnak minősítenek -, addig az egyéb vélt tervek időhorizontja mindössze másfél év: a következő amerikai elnökválasztásig, 2004 novemberéig kellene "lezavarni" a még csak csírájában létező koncepciónak legalább a nemzetközi elfogadtatását. Vagyis a következő másfél év nagypolitikája az amerikai elnökválasztásról fog szólni. És ezt nemcsak az amerikai politikusok és diplomaták tudják, hanem az összes többi ország is. Mert minden jelenlegi hazai népszerűsége ellenére, arra nem lehet mérget venni, hogy George W. Busht újraválasztják. Tehát lesz értelmük a következő másfél év időhúzásra is játszó nemzetközi "klubestjeinek".

Izraeli-palesztin relációban azonban éppenséggel a szaporázásban ölthetnek testet az eltérő érdekek: a két és fél éve tartó intifáda gazdaságilag és fizikailag kimerítette a palesztin "kereszteseket" és a megtorló izraelieket egyaránt; a szembenállás folytathatatlanná vált. Az USA iraki hadjárata új helyzetet teremtett a megbékélésre, aminek előfeltételeként talán sikerült megszabadulni Jasszer Arafat palesztin elnök tényező szerepétől. Az új kormányfővel, Mahmúd Abbásszal már Saron izraeli miniszterelnök is azonnal tárgyalni akar - erre akár e héten sor kerülhet. (SzH)