Nehéz a dolga
Embert próbáló kihívás hosszú távú stratégiát alkotni akkor, amikor rövid távon sürgető feladatokat kell megoldani. Meglehet, Medgyessy Péter és csapata (vagy fordítva) valóban szeretne évekre tervezni - amire a tegnapi kormányülés előtt készülődtek -, ám az aktuális körülmények legfeljebb azt teszik reálissá, hogy az elkövetkező egy-két hónapban indokolt intézkedéssorozat lépéseit átgondolják.
A távlatok felvázolása és rögzítése pillanatnyilag nem tűnik ésszerűnek. Először is, a koalíciós pártok prominensei hiába igyekeztek és igyekeznek hangoztatni, hogy a magyar gazdaság állapota nem ad okot aggodalomra - felőlük nézvést nyilván minden fehér, ellenzékből meg fekete, miközben az igazság középen található -, a költségvetési vita vége felé, a forintmizéria idején kialakult ideges hangulatot nehéz bizakodó várakozássá átformálni. A 2004-es büdzsé rekordsebességgel megbukott - sulykolja lépten-nyomon az oppozíció, és ezt nem egyszerű visszaverni akkor, amikor a december végi első spórolási csomag óta kizárólag megszorításokról esik szó.
A Fidesz a válságpszichózisra játszik, az MSZP a válságmenedzselésre. Egyik az egyikhez, a másik a másikhoz ért.
Lám, ezúttal sem a nagyszabású elméletek, hanem a kézzelfoghatóságok kerültek előtérbe. Az országjelentésében a kiadások kézben tartását szorgalmazó OECD tennivalókat sorolt, megemlítve néhány olyan húzást, amilyenekről minden pénzügyminiszter ábrándozik, de sohasem meri megcsinálni. Lásd: ingatlanadó, adójóváírások csökkentése, lakástámogatási rendszer szigorítása, az áfa kiterjesztése, a tizenharmadik havi nyugdíj elvetése. Draskovics Tibor pedig kijelölése óta immár másodszor járult a nyilvánosság elé, hogy szigorúan elsorolja a közeljövő megtakarító sajátosságait.
Egyszóval, sok konkrétum, sehol egy országépítő álom.
Igaz, nem is biztos, hogy egy stratégia elemeit a közvélemény tudomására kell hozni. Ha születnek átfogó tervek, ha kialakul a gazdaságpolitikai vízió, az végül úgyis megismerszik. Más kérdés, hogy az elmúlt másfél évben nem következtethettünk semmi ilyesmire, és nemcsak azért, mert a kormánypárti politikusok maguk is hiányolták az emelkedettséget.
Különben van itt más is. Négy hónap múlva európai parlamenti választások lesznek. Minden további stratégia az akkor születendő eredmény függvénye.







