IMF: még tart a bizalom
Elsősorban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) májusban közzéteendő országjelentésének előzetes megállapításai álltak a figyelem középpontjában a múlt héten. A "reálisan pesszimista" várakozásoknál valamivel enyhébbek lettek a küldöttség megállapításai, hiszen a költségvetést érintő kritikák mellett kifejezetten bizalomról árulkodó megállapítások is bekerültek a dokumentumba.
A valutaalap szakértői szerint az utóbbi időben növekszik a versenyképesség, a beruházások és az export élénkülése miatt várhatóan javul a gazdasági bővülés szerkezete. Ezzel együtt természetesen az IMF is úgy látja: a költségvetési és a folyó fizetési mérleg fenntarthatatlanul magas deficitje rontja a kilátásokat, és tovább súlyosbítja a helyzetet a gazdaságpolitika hitelességvesztése. A jelentés kiemeli: a közelmúlt gazdaságpolitikai intézkedései számos vonatkozásban csalódást keltőek voltak, és a hitelesség visszaszerzésének egyetlen módja szintén a költségvetési kiigazítást segítő határozott és konkrét intézkedések meghozatala. A költségvetési konszolidációt - mellyel kapcsolatban sok piaci szereplő szkeptikus - kellőképpen ambiciózusnak tartja az IMF, bár megjegyzi, további intézkedések nélkül akár a GDP 0,7 százalékával magasabb lehet a hiány a tervezett 4,6 százaléknál.
A fenti megállapítások fényében kisebb botrányt okozott a Pénzügyminisztérium jelentésről kiadott közleménye. A PM ugyanis - ahelyett, hogy megelégedett volna az IMF kedvező megállapításainak "kimazsolázásával" - érthetetlen módon "hurráoptimistára" hangolta azt, helyenként kimerítve a durva csúsztatás fogalmát. Különösen a kamatcsökkentést sugalló megjegyzést fogadták meghökkenten azok a piaci szereplők, akik a jelentésből világosan kiolvasták: a küldöttség kifejezetten óv a kamatszint mérséklésétől, és csak nagyon óvatosan, hosszabb távon tartja elképzelhetőnek. Balladai homályban hagyta a közlemény azt a jelentős véleménykülönbséget is, hogy a PM hivatalos álláspontja szerint a bejelentett hiányhoz elegendők a már bejelentett takarékossági intézkedések, míg az IMF ebben egyáltalán nem biztos. (MI)







