A csontváz a szekrényben maradt
Az M5-ös tökéletesen megfelel a sehova sem vezető "anyázás" követelményeinek, egyrészt, mert nincs ember, aki az M5-ös reális értékét és árát meg tudná mondani, másrészt, mert néhány beavatotton kívül senkinek sincs teljes körű információja az M5-ös valóságos üzleti viszonyairól. Az M5-ös autópálya vásárlásával kapcsolatosan az igazi kérdések mégsem a mostani tranzakció szűkebben értelmezett célszerűségével, méltányosságával vagy részleges voltával merülnek fel - bár ezek jogosságát kár lenne tagadni -, hanem inkább a hazai autópálya-építés eddigi történetével. Arról van szó, hogy az M5-ös most napirendre került állami megvásárlásában, mint cseppben a tenger, tetten érhető a rendszerváltás óta megfigyelhető gazdaságpolitikai útkeresés összes negatív következménye. A bizonytalanság abban: állami vagy magántőke építsen autópályát, ingyenes vagy fizető legyen az úthasználat, matricás vagy kapus megoldás működjön, milyen költségeket fedezzen az úthasználati díj stb. Mindezek a bizonytalanságok és viták azt eredményezték, hogy a szükséges és kívánatos úthálózatnak csak a töredéke épült meg, és a koncepcióváltások igen költségessé tették a megépült szakaszokat.
Miután a 2002. évi választások során mindkét meghatározó kormányzati erő az állami autópálya-építés és a matricás úthasználat mellett tette le a garast, innen már csak idő kérdése volt, hogy a gazdasági feltételektől függetlenül sor kerül az M5-ös részleges vagy teljes megvásárlására. Végül is a mostani felemás megoldást egyrészt a tulajdonosok előnyös helyzetét körülbástyázó szerződés, másrészt a vásárló kényszerhelyzete alakította. A vásárló alkupozícióit gyengítette a választási ígéret teljesítésének kényszere, az időbeni behatároltság, a felerősödött társadalmi nyomás, és végül a magyar gazdaság helyzetének olyan alakulása, amikor is egyszerűen nincs lehetőség ilyen volumenű üzlet anyagi feltételeinek megteremtésére. Az új pénzügyminiszter a 150-200 milliárd forintos kiadáscsökkentés kínjait szenvedi, ebben a helyzetben szükségszerűen csak olyan közbülső megoldás születhet, amely minimalizálja a mostani és a következő néhány év ilyen jellegű többletkiadásait, és a későbbiekben lehetőséget kínál a teljes megvásárlásra. A piaci hitelfeltételek alapján történő tulajdonszerzés pedig közismerten nem tartozik a nagy előnyöket kínáló tranzakciók közé.
Mindezek alapján eléggé kézenfekvő, hogy a nyélbe ütött üzlet az állam számára nem tartogatott sok esélyt. Ismételten az történt, hogy a mostani terhek mérséklése, minimalizálása érdekében felvállaltunk egy nehezen megítélhető nagyságú, de a jövőbeni végleges költségeket biztosan jelentősen megnövelő megoldást. Az M5-ös autópálya részleges megvásárlása kapcsán mégsem az képezhetné a vita igazi tárgyát, hogy a szűkebben értelmezett tranzakció gazdasági feltételei méltányosak-e, hanem sokkal inkább az, hogy miért is gondoljuk a rendszerváltás második évtizedében természetesnek és kívánatosnak az autópálya állami tulajdonlását.
A nehezen feloldható ellentmondás abban van, hogy egyfelől a vállalkozási szféra és a lakosság egyértelműen és egyre hangosabban követeli az adók és a különböző állami terhek érzékelhető visszafogását, az állam súlyának és újraelosztó szerepének radikális csökkentését, másfelől ugyanezen szereplők, de különösen az érintett térségek és az M5-ös autópályát használók az állami tulajdonláshoz szervesen kötődő ingyenességet; pontosabban az autópálya nyújtotta előnyök költségek nélküli igénybevételét kívánják.
Most, amikor a költségvetés és az államháztartás ezer sebből vérzik, különösképpen időszerűnek tűnik önmagunk kétarcúságára felhívni a figyelmet. Egyfelől szeretnénk megszerzett jövedelmeink felett minél nagyobb arányban önmagunk rendelkezni, másfelől elvárjuk, hogy az állam a jövedelemszerzés költségeinek jelentős részét fedezze. Ez azonban lehetetlen, egyrészt, mert az állam mint tulajdonos a piacgazdaságban éppen olyan szereplő, mint bárki más, elvileg és jogilag nem jótékonykodhat, másrészt jótékonykodni, mások terheit részben vagy egészben átvállalni csak a beszedett adókból lehetséges. A kör bezárult: jó lenne olyan állam, amely a nem létező saját jövedelméből növekvő társadalmi igényeket elégítene ki, ez az elvárás azonban a "merjünk álmodni" illúziói közé sorolható.
A szerző a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.